Kelevéz Ágnes: „Kit új korokba küldtek régi révek”. Babits útján az antikvitástól napjainkig (Budapest, 2008)
„NEM TAKART SEB KELL, INKÁBB FESTETT VÉRZÉS!” Ady és Babits kapcsolata a Nyugat első éveiben
ték Ady-ellenesnek, még Ady maga is. Épp ezért a két szonett az elmúlt évtizedek folyamán sokszor szolgáltatott kitűnő lehetőséget arra, hogy kettős vonatkozásban is elmarasztalhassák miatta a költőt: egyszerre lehetett Babitsot Petőfi és Ady, vagyis a szokásos csúsztatással, egyúttal haladás ellenesnek beállítani. A körülmények vizsgálata, a szöveg értelmezésének különböző lehetőségei azonban arra hívják fel a figyelmet, hogy nem Ady-ellenes szándék vezérelte Babitsot szonettjének megírásakor, hanem sokkal inkább a „sértett önérzet dacos válaszá”-t kell olvasnunk e versekben,2 mint erre már Rába György is felhívta a figyelmet monográfiájában. Ismerjük Kosztolányinak küldött fiatalkori indulatos levelét, melyben szinte lesöpörte Adyt a költői pályáról és „émeítő poétá”-nak nevezte, valamint az is igaz, hogy ekkor, az Arany-vers megírásakor, 1909-10 táján Babits nem titkolt célja, elemi költői érdeke volt az Adytól való elhatárolódás hangsúlyozása. Mindenképp ki akart kerülni az első, felületes vélemények bűvköréből, melyek őt is az Ady-epigonok közé sorolták be. Ezért hangsúlyozza már 1909 júliusában a Nyugat Ady-számában: „Adyt sohasem utánoztam, Adyt személyesen nem ismerem, Adynak irányát nem vallom, [...] Adyról teljesen elfogulatlanul beszéltem.”3 Ám a két szonett éle mégsem kifejezetten Ady ellen irányul. Babits már a versek megjelenését követően is meglepődik a feltételezésen, sőt évtizedek múltán is többször visszatér az esetre, és elmondja: mennyire váratlanul érte, hogy Ady magára vonatkoztatta szonettjeit. Ady ugyanis határozottan megsértődött az Arany Jánoshoz című vers publikálása miatt, mert úgy érezte, hogy a Nyugat hasábjairól támadást intéztek ellene. A folyóirat januári számát elolvasva felháborodott levelet és táviratot küldött a szerkesztőségbe. E levelek sajnos nem maradtak fenn, de azt, hogy heves indulat volt bennük, egy Fenyő Miksának írt másik, már lehiggadtabb, január közepi, párizsi leveléből pontosan kiolvashatjuk. „Levelemet és táviratomat már bánóan visszavontam [...]. Dehogy csináltam vagy akartam csinálni új Duk-Duk affért. [...] És kérlek benneteket, ne engedjetek a Nyugatban bántani.”4 Vagyis az Arany Jánoshoz című verset Ady hántásnak érezte. Fenyő, aki mindig a konfliktusok tárgyszerű megoldására, s ha lehet békés elsimítására törekedett, most is igyekszik megtudni az igazat, s elrendezni az ellentéteket. Február végén egy Nyugat-felolvasásra Budapestre utazó Babitsot azonnal kifaggatja: volt-e Ady- ellenes cél a szonettekben. Az eredményről nyugtatólag küld levelet Párizsba: „Felolvasóestélyünk szépen sikerült. [...] Babits Pesten, s beszélgetés közben rátértünk az Arany-versre; a legélénkebben s valósággal megsértődve tiltakozott az ellen, hogy ezt bárki is rád vonatkoztassa. Őszinte fiúnak látszik.”5 Adyban mégis 2 Rába 1981.271. 5 Babits Mihály: Ady. (Analízis). Nyugat 1909. jún. 1. 10-11. sz. 568. In: BMET I. 86. 4 Ady Endre levele Fenyő Miksának, [Párizs, 1910. jan. 17.] In: AELII. 73. 5 Fenyő Miksa levele Ady Endrének, Bp., 1910. febr. 28. In: AEL II. 356. 180