Kelevéz Ágnes: „Kit új korokba küldtek régi révek”. Babits útján az antikvitástól napjainkig (Budapest, 2008)

„KELETRE, KELETRE” Politika és műértelmezés egy Babits évfordulón

vei. Pedig számos nyilatkozata van orosz olvasmányairól, orosz klasszikusokról.” A szerző itt úgy beszél Babitsnak az orosz irodalom iránti érdeklődéséről, mintha e tény említetlenül hagyása önmagában is a ferdítések része lett volna, s ennek leleplezése a költő látens forradalmiságára vethetne fényt. „Babitsról általában az él a köztudatban, hogy a görög, a római, az ókeresztény, az olasz és az angol irodalomnak volt csodálója és nagyrabecsülője. A valóság azonban az, hogy a régi orosz klasszikusokról, a romantikusok közül Puskinról, a nagyrealisták közül Gogolról, Goncsárovról, Turgenyevről, Dosztojevszkijről és Tolsztojról igen elismerő véleménye volt.”10 11 Sőt Gál István egy másik ekkori közleményének címével már egyenes logikai kapcsolatot sugall a klasszikus orosz irodalom megbecsülése és az orosz forradalom iránti elkötelezettség közt. A cím így hangzik: Babits, az orosz forradalom és az orosz klasszikusok. A cikk szövege a politikai elkötelezettség, a keletre való orientáltság végső bizonyítékaként említi, hogy Babits Az európai irodalom történetének lapjain „Puskint Byronnál többre tartja”.11 Végül függelékként két, addig ismeretlen Babits-tanulmány szövege is publikálásra kerül: az egyik a Puskinról szóló beszéd, melyet Babits a La Fontaine Irodalmi Társaság matinéján 1937. március 21-én mondott el, a másik a Dosztojevszkijről készült rádióelőadás, mely elhangzott a Rádióban 1936. január 8-án. Természetesen egyik portrénak sincs semmilyen politikai vonatkozása, vagyis az orosz klasszikusok elismerése és méltánylása nem jelent annál többet, minthogy Babits - akár mondjuk az északi Ibsen esetében - nagyra értékeli művészetüket.

Jóhiszemű lelkesedéstől fűtött, ám hasonlóan félrevivő Gál eljárása, amikor az életmű értékelésének egyik akkor allergikusnak tekintett pontjához nyúl, és Babitsnak Petőfihez való viszonyát tárgyalja. Két évtizeddel korábban, 1949-ben Petőfi halálának 200. évfordulóján Király István úgy ünnepelt, hogy nemcsak Petőfiről szólt, hanem rajta keresztül, a hozzá való viszonyon keresztül, ideológiai programot is hirdetett. Eszerint Petőfi értékelése „mintegy vízválasztó szerepét töltötte be a megalkuvó liberalizmus és a valóban haladó társadalmi törekvések közt.” E szempont alapján Babitsot, aki fiatalon írta meg sok vihart kavart Petőfi és Arany tanulmányát, Király „a megalkuvóan aljas” liberalizmus oldalára sorolja, és mint a huszadik század folyamán széles körben elterjedt téves Petőfi-kép ősforrását, mint minden rossz okozóját szinte kiebrudalja az irodalomból. Babits gátlástalanul „[fjelállította hírhedt tételét, amelyet engedelmesen csaholtak utána több, mint két évtizeden át a burzsoá irodalomkritika mopszlijai: »Petőfi nyárspolgár a zseni álarcában, Arany zseni a nyárspolgár álarcában.«”12 Gál István

10 Gál István: Dokumentumok a magyar-orosz és a magyar-szovjet kulturális kapcsolatok köréből. Kortárs 1973. nov. 11. sz. 1819-1824.

11 Gál István: Babits, az orosz forradalom és az orosz klasszikusok (Születésének 90. évfordulójára). Tolnai Könyvtáros 1973. 3. sz. 34-43.

12 Király István: Petőfi mint vízválasztó. Irodalomtörténet 1949. 2. sz. 179-180.

171