Kelevéz Ágnes: „Kit új korokba küldtek régi révek”. Babits útján az antikvitástól napjainkig (Budapest, 2008)

„KELETRE, KELETRE” Politika és műértelmezés egy Babits évfordulón

mes Nagy Ágnes tollából, amelyek Babits életművéhez méltó módon foglakoztak pályájával, irodalomszervezői tevékenységével. E dolgozatnak azonban nem az a kitűzött célja, hogy nyomon kövesse ötvenes évekbeli kiátkozását, majd fok- ról-fokra történő visszafogadását, vagy hogy méltassa azoknak a szerepét, akik a hatvanas, hetvenes évek folyamán egy reális Babits-kép kialakításán dolgoztak, hanem az, hogy az évfordulók sorából egy jellegzetesen felemás jubileumot kiemeljen, nevezetesen 1973 novemberét, Babits születésének 90. évfordulóját, amikor az ünnepi életmű-értelmezések, az alapkutatások szintjén is, gyakran az ideológia szolgálatában álltak. Az akkor leírt hibás adatok máig tovább élnek, hatásuk tisztázása a Babits-filológia egyik nehéz öröksége.

1970-ben Aczél György programbeszédet tart a Magyar írószövetség közgyűlésén, melyben a Fogalmak rehabilitálása részben többek között Babits újraértékelésének szükségességére is kitér. Szokásos módon kétfelé harcol: egyrészt oda- csördít a szektás múlt képviselőinek, másrészt rápirít azokra is akik (úgymond) „Babitsot zászlójukra tűzték”. Mondandóját egy költői kérdéssel zárja: „Miért nem lehet a máig érvényes értékeket megőrizni, miért kell kitagadni, s azután mea culpázva visszafogadni?”4 A kérdés súlyát nem a rá adható válasz szabja meg, hanem a benne foglalt állítás, vagyis annak elismerése és leszögezése, hogy Babits a „máig érvényes értékek” közé sorolandó. Beszédének olyan jelentősége volt, hogy Kardos Pál ezzel az idézettel zárja 1972-ben megjelenő Babits-monográfiá- ját!5 Ez a felülről jövő változás nem is annyira a szakfolyóiratokban megjelenő színvonalasabb tanulmányok irányultságán, hangvételén változtat majd (hiszen a jelentős kutatók addig is a lehetséges határokon belül saját véleményüket írták), hanem például a Babits-müvek kiadásának sorsán, valamint többek közt az évfordulós ünnepségek jellegén.

Az 1948-as fordulatot követő évtizedekben általában komoly kultúrpolitikai eseménnyé vált kiemelkedő jelentőségű, az irodalmi kánon csúcsán álló íróink évfordulója. Az ünneplés hőfokát, az emlegetés gyakoriságát, a vezető napilapokban megütött hangot a központilag irányított ideológiai szempontok szabták meg. Babits esetében a változás pontosan lemérhető. 1953 novemberében, 70. születésnapján alig-alig ejtenek szót róla, öt évvel később, 1958-ban az Elet és Irodalom című hetilapban Jovánovics Miklós már ír róla, de még a teljes elítélés hangján: „Benne testesült meg dogmatikusan a Nyugat eredeti célkitűzése, [...] nyugatnak fordulni, s ezzel hátamögé tenni a magyar valóságot.”6 1963-ban már jóval több, és nem egyszer jóval pozitívabb megemlékezés készül, 1973 novemberében, kilencvenedik születésnapján pedig nemcsak a jelentős folyóiratok, hanem minden napilap is ünnepli őt. S miközben nem egy írás (Rába Györgyé az

4 Aczél György: Irodalmunk - feladataink. Élet és Irodalom 1970. jún. 13.3.

5 Kardos 1972. 553.

6 Jovánovics Miklós: 75 éve született Babits Mihály. Élet és Irodalom 1958. nov. 28. 5.

169