Kelevéz Ágnes: „Kit új korokba küldtek régi révek”. Babits útján az antikvitástól napjainkig (Budapest, 2008)

„KELETRE, KELETRE” Politika és műértelmezés egy Babits évfordulón

Élet és Irodalomban, Bata Imréé a Tiszatájban)7 tartalmasán és méltón szól róla, sajnos teret nyer egy olyan törekvés is, amely Babits arcképét (az ünneplés és az újraértékelés igyekezetében) vörösebbre akarja színezni, mint amilyen valójában volt. A rendszer iránti elkötelezettséget túlhangsúlyozó módszer sokszor volt használatos a kiadói gyakorlatban is. A lektori jelentések írásánál, fülszövegek készítésekor, sőt irodalmi kritikák vagy elemzések megírásakor nem egyszer a hatalmat kijátszani akaró, a csibészségig terjedő jó szándék volt a meghatározó szempont. így valódi értékek megmentésére is sor kerülhetett. Érdekes módon azonban a politikai átértelmezés hatása sehol sem bizonyult olyan makacsul tartósnak és nehezen leküzdhetőnek, mint a filológia és a textológia területén. Babits születésének kilencvenedik évfordulóján is a szövegközlés jut ilyen felemás eredményű szerephez. Ekkorra ugyanis végre hozzáférhető lett, hacsak kevés kivételezett számára is, a hosszú időn keresztül politikai okok miatt zártként kezelt Babits-hagyaték. A régóta és hűségesen Babitsosai foglalkozó Gál István ebben az évben jelentős mennyiségű, ismeretlen szövegű verset, töredéket közöl. Történeti szempontból illetékessége vitathatatlan, hiszen hajdanában a Baumgarten Alapítvány megbízásából ő kezdte el feldolgozni a hagyatékot, azonban szakmai szempontból tevékenysége gyakran megkérdőjelezhető, hiszen szövegei pontatlanok, az általa javasolt évszámok többször tévesek. Rába György pár hónappal az évforduló után ír is egy heves hangú cikket, melyben Gál jóindulatát ugyan elismeri, azonban a szövegközlések minőségét erősen kritizálja, a válogatások esetlegességét pedig egyértelműen kifogásolja.8 A közlések szellemi hátterének vizsgálata, a válogatás és a datálások tendenciózusságának nagyító alá vétele mostanra kikerülhetetlen feladattá vált. Gál István, s hozzá hasonló módon például Szalatnai Rezső9 is, úgy szeretné Babits üldözöttségét, negatív mítoszát feloldani, hogy a vele szemben hangoztatott ideológiai vádak ellenkezőjét próbálják bizonyítani. A hevesen vitatkozó felek gyakori hibájába esnek: nem az anyagból indulnak ki, hanem a cáfolandó tételből.

így születnek sorra azok az ünneplő cikkek, amelyek nem az életmű egésze felől közelítenek Babits alakjához, hanem főleg a Tanácsköztársaságról és a szovjet eseményekről való véleményét vizsgálják, s mivel dicsérni akarják őt, ezért ezekhez való viszonyát pozitívabbnak tüntetik föl, mint amilyen valójában volt. A felemásan ünneplő cikkek egyike például a Dokumentumok a magyar-orosz és a magyar-szovjet kulturális kapcsolatok köréből címet viseli. Gál István ebben az írásában arra hívja fel a figyelmet, hogy „A magyar orosz irodalmi kapcsolatok eddigi kutatói alig foglalkoztak Babitsnak az orosz irodalom iránti érdeklődésé7 Rába György.- A kilencvenéves Babits arcképe. Élet és Irodalom 1973. dec. 1. 48. sz. 4.; Bata Imre; Az ismeretlen Babits. A modern magyar líra történetéhez. Tiszatáj 1973. nov. 11. sz. 78-84.

8 Rába György: Babits öröksége és hagyatéka. Jelenkor 1974. márc. 3. sz. 255-259.

9 Szalatnai Rezső: Új vonások Babits portréján. Magyar Nemzet 1973. nov. 24.

170