Kelevéz Ágnes: „Kit új korokba küldtek régi révek”. Babits útján az antikvitástól napjainkig (Budapest, 2008)
„KELETRE, KELETRE” Politika és műértelmezés egy Babits évfordulón
„KELETRE, KELETRE” Politika és műértelmezés egy Babits évfordulón Babits fogadtatását és utóéletét elemezve Kardos Pál 1972-ben megjelenő monográfiájában a következő alcímmel látta el a befejező fejezetet: „Dicsőítés és ócsár- lás Bár túlzás azt állítani, hogy elemző szó nem született műveiről a kortársak tollából, hanem csak „dicsőítés”, de huszadik századi költőink közül kétségtelenül Babits az, akinek kritikai értékelésére paradox kettősség jellemző. Hiszen már szinte életében elindult szakralizálódásának folyamata, valamint ezzel párhuzamosan - szinte egyedülálló módon - rendkívül erős ellenkultusza is kialakult. Talán éppen ebben a kettősségben ragadható meg az ok, ami a körülötte viharzó érzelmek intenzitását magyarázza. Ugyanis az ellene induló heves támadásoknak gyakran éppen az volt az alapja, hogy a kortársak általánosan elfogadottnak tekintették az irodalmi kánonban betöltött vezető szerepét, s vagy ezt akarták szobordöntögető indulattal kétségbe vonni, vagy éppen e meghatározó pozícióhoz képest marasztalták el cselekedeteit, döntéseit. A helyzetet a Baumgarten Alapítványnál kapott kurátorsága tovább bonyolította, hiszen egy virtuális költői tekintély, melynek hitelét csak a művek minősége, a felhalmozott tudás adhatja meg, egy adminisztratív és pénzügyi döntési gépezet részeként is érvényesült. A poeta doctus tiszteletreméltó véleménye megfellebbezhető, beperelhető, kifütyülhető kurátori, bírói döntéssé vált. A csonttörő hadakozások tehát magas értékszintről indultak ellene, s nemcsak irodalmi nímandok kezdeményezték, hanem - ahogy Illyés fogalmazott 1961-ben - „kebelbelitől, ügyértőtől” is érkeztek az ütések. „Az iskolát a hangra a Filozopter az irodalomban nyitotta meg” - folytatja Illyés híres cikkében,1 amikor Babits halálának 20 éves évfordulójára emlékezett, és az ötvenes évek szektás kritikai élete után először emelt nyíltan szót méltó értékelése érdekében. Illyés Szabó Dezső támadásától kezdve József Attila pamfletján át saját koráig látta húzódni az utat, mely Babits esztétikai értékelésének keserves kálváriájává vált. A József Attila kultusz kialakulásának részeként Tverdota György is részletesen elemezte a folyamatot, ahogy József Attila megdicsőülésével párhuzamosan Babitsot bűnbakká bélyegezték, és bűnösnek találták abban, hogy a fiatal költőtárs öngyilkosságot követett el. Jellemző, hogy e negatív szerepkijelölés ekkor még együtt járt Babits költőfejedelmi rangjának meghagyásával. Ám az a szélsőségesen indula1 Illyés Gyula: Babits szemébe nézni. Tiszatáj 1963. 11. sz. 1. 167
