Kelevéz Ágnes: „Kit új korokba küldtek régi révek”. Babits útján az antikvitástól napjainkig (Budapest, 2008)

„RÓMAI SZÓ KOPIK A SZENNYES AJKON...” Egy Babits-vers román-magyar viszontagságai

ségét”, vagyis ebben az értelemben magára a román nép egészére vonatkozna, identitását pejoratívan határozná meg, nemcsak külső, hanem belső, etikai értékekre is utalna. Nyilván ez utóbbi értelmezést tulajdonították neki azok, akik megjelenését betiltották, a sort kicenzúrázták. Ha a költői szándékot fürkésszük (ami persze nem perdöntő abban a tekintetben, hogy a mű maga hogyan értelmezhető az olvasó által), akkor valószínűsíthető, hogy Babits külső leírásként és nem általános, erkölcsileg pejoratív jellemzésként, egy egész nemzet ledorongolásaként akarta használni ezt a több értelmezési szintet magába foglaló szót. A pár hónappal korábban írt Itália című versben a „nemes, habár hanyag, szennyében is királyi” sor éppen annak megfogalmazása, hogy a „szenny” csak külső jellemzője az olasz sikátoroknak, s az ellentételezésre épülő szerkezetben e „szenny” ösz- szefüggésbe hozható akár „királyi” értékekkel is. Rátalálunk a szóra a Városvég című versében is, melyet szintén ezen az őszön ír.6 Diákköri énjének szorongását, gyerekkora városának számára lehangoló környezetét emeli versébe, s így „pécsi félelmeit objektiválja Babits, hogy 1908-ban Fogarason átélt kínzó aggodalmait önmagából kioldja”.7 A „szennyes” és „piszkos” szót, mint a környezet és a benne élő emberek egyenrangú jelzőit, összekapcsolja versében:

A gyárból

a csatornába szennyes ár foly.

S tellik a csonka ucca reggel

sok meztelen, piszkos gyerekkel.

A régi, városvégi tájat felidéző vers végén már nemcsak a vidék lesz „szennyes bús”, hanem saját, emlékekkel telített lelkiállapota is:

A régi ház

mit vár úgy e vidéken, mit vigyáz?

A régi gyász

fog el, ha nézel a néma kapúra,

s a régi láz

bús vágya leng a szennyes bús vidéken

s vad égen:

az költi lelked szennyes mélabúra.

6 A Városvég című vers keletkezésére vonatkozóan is találunk adatot Szilasi Vilmos kötetének följegyzéseiben: „Fogaras, 1908. Pécsi emlék”, ItK. 1994/5-6. 753.

7 Rába 1981. 259.

158