Kelevéz Ágnes: „Kit új korokba küldtek régi révek”. Babits útján az antikvitástól napjainkig (Budapest, 2008)
„A NÉV, MELY ÁLL E KIS PAPÍRON” Anév jelentésének kérdése Babitsnál
volna közösen. Babits persze saját problémáját vetíti bele a többiek leikébe, szerinte ugyanis titkon mindhárman arra vágytak, hogy más neve alatt saját elvetélt lehetőségeiket szabadon kiélhessék. „Kit nem izgatott már a gondolat, hosszú írói működés után, álnév alatt újrakezdeni, [...] amiket saját nevében már önön múltja sem engedne meg neki?”70 Fiatalságának égető problémái ellenkező előjellel töltődtek föl ekkorra. Saját tulajdonneve már nem idegenül és tőle függetlenül létező fogalom, hanem megalkotott életművének függvénye: kötelesség, melyhez hűnek lehet, sőt hűnek kell maradni. Blondin és az öregedés című kései esszéjében71 az idő múlásáról töpreng, s gondolkodásának vezérfonalát itt is egy név jelentésén való tűnődés alkotja. A vakmerőén és boszorkányosán ügyes kötéltáncos neve a századelőn szinte Shakes- peare-ével vetekedő fogalom volt. Néhány évtized múltán, a század derekán azonban Blondin a legtöbb ember számára érthetetlen, egyszerű köznévvé vált csupán. „Egy régi név halt meg” - összegzi Babits felismerését a hírnév múlandóságáról, s mondata mögött az Ősz és tavasz között mindent átható szorongása sejlik fel: „Ami betűt ágam írt a porba / a tavasz sárvize elsodorja.” Személyes oka van, hogy éppen Blondin csillagának eltűnte rázza meg ennyire. Hajdanában, pályájának legelején, a holnaposok elleni támadások idején őt nevezték az irodalom Blondinjének, azzal vádolván, hogy költészete nem több üres virtuozitásnál. Mint erről részletesen szóltunk már, Ignotus e névben rejlő vád ellen vette védelmébe Babitsot.72 A hasonlat és a körülötte zajló vita mélyen megbántotta a fiatal költőt, olyannyira, hogy életművében visszatérő jelképpé vált az artista személye. A második ének önirónikus Don Gurigája, a szavak ördöngös zsonglőré e figurából táplálkozik, s A vén kötéltáncos címét adó önszemléleti szimbóluma nemcsak Nietzschét idézi, hanem húsz év múltán is Blondinre utal vissza. Az a név tűnt el tehát a köztudatból, melyről egyszer, fiatalon azt hitte, hogy soha nem múló sebet ütött rajta. E név halálával mintha saját világának egy darabja süllyedt volna el, mégpedig olyan darabja, amely nélkül művészete is talán kevésbé érthető. Babits élet és utóélet kérdését egy név jelentésváltozásának tükrében rajzolja meg. A név kérdése annyira izgatja, hogy 1939-40 telén végül külön, összegző írást szentel a témának. Nevek, ősök, címerek címmel készült esszéjének publikálásáról azonban felesége lebeszélte, féltve őt a nemesi ősök talmi hangoztatásának vádjától. Török Sophie-nak saját beismerése szerint sem volt igaza; posztumusz szövegközlésének jegyzetében már csak mint özvegy írhatja meg, hogy Babits „nála milyen ritka és szokatlan örömmel” dolgozott témáján, és „milyen keserű lehangoltsággal tette aztán félre az írást”.73 Nyilvánvalóan fontos volt a költőnek ez a számvetés. 70 Teremtő utánzás. I. h. In: BMETII. 576. 71 Blondin és az öregedés. Magyar Nemzet 1940. szept. 8. In: BMET II. 703-706. 72 Ignotus: Babits. I. h. 97-98. 73 Török Sophie szövege a tanulmány jegyzetében, BMET II. 734. 154
