Kelevéz Ágnes: „Kit új korokba küldtek régi révek”. Babits útján az antikvitástól napjainkig (Budapest, 2008)

„A NÉV, MELY ÁLL E KIS PAPÍRON” Anév jelentésének kérdése Babitsnál

tegségének poklait járva, a számadás közeledtét érezve, létrehozott életművének csúcsairól összegzőén és megnyugodva tekinthet vissza régi önmagára. Ennek a fájdalmasan megbékélő, intellektuálisan mégis szigorú számvetésnek a terméke a Keresztülkasul az életemen című kötet, és még néhány utóbb készült írás, mely e könyv esszéftizérének hangvételét, stílusát folytatja. Ezek az alkotások, melyek a magyar próza élvonalába tartoznak, talán még inkább, mint a Halálfiai, 1938-1940 táján, Babits első nagy műtétje körül, vagy az után születtek. A saját múltját szeszélyesen és nosztalgikusan bebarangoló írásokban gyakran visszatérő téma a név-hírnév-alkotó-mű összefüggésének kérdése. Ezek egyikében ismeri be, hogy nem is hajnalra született, mint ahogy egy fiatalkori versében állította, hanem este,66 itt írja Kölcseyről: nem szabad engedni, hogy „már csak egy arany név” legyen saját sírja fölött.67 Teremtő utánzás című esszéjében,68 melyben a művészi alkotás titkát fürkészi, kora legjelentősebbnek tartott francia regényére utalva fogalmazza meg, hogy asszociációinak alapja gyakran „a név prousti varázsa”. Megvallja, hogy a név varázsánál számára talán nincs is nagyobb. Ifjúkorában, e bűvkörben élve, szenvedélyesen és elszántan utánzott idegen és ismeretlen írókat, szinte csak addig, „amíg alig volt más, mint puszta név - többnyire nagyon szép, előkelő, sejtelmes hangzású idegen név”. Egy-egy híres név aurája tehát több borzongató izgalmat jelentett számára, mint az adott szerző néha kijózanítóan hétköznapi műve. E varázs utáni vágyakozás magyarázhatja Babits fiatalkori verseiben felbukkanó különös hangzású, idegen nevek gyakoriságát. Végül mindez fiatalkori költői nyelvhasználatának egyik leglényegesebb sajátosságára is visszavezethető, mely Horváth János elemzése szerint a „hang-inspiráción”, sőt „afféle szómágián” alapszik, hasonlóan több kortársához (Kosztolányi, Tóth Árpád), néha a rím, a hangzás „nemzi és igazgatja” a gondolatot. Babits különleges, Kosztolányi rímelésétől eltérő jellemzője, hogy „a gondolat jussát” még ekkor sem adja fel, hanem „koncentrált szellemi munkával igyekszik bölcseletté, titkos tudománnyá elmélyíteni, s magáévá hasonítani a rímsugallta gondolatot, fölfedezni valami lényeget a hang segítségével.” Későbbi éveiben, válságoktól gyötörten pedig „szinte vergődve” igyekszik „gondolatot kicsikarni hangból, szóból, rímből.”69 A névvarázshoz kapcsolódva a Teremtő utánzás című esszéjében egy másik kedves emlékét is felidézi, mely a mi szempontunkból szintén sokat árul el. Hajdanában egy gunyoros tréfa kedvéért Kosztolányival és Karinthyval hármasban egy „mély és különös” ausztráliai írónak, Jeopardynak adtak életet. Igazi hadjáratot terveztek indítani az irodalmi sznobok ellen olyan szerzőtől idézve rejtelmes jelentésű sorokat, akinek valójában csak a neve létezik, még a müveit is ők írták

66 Curriculum vitae (1939.) In: BMET II. 680.

67 Kölcsey. Pesti Napló 1938. aug. 24. 167. sz. 1. In: BMET II. 673.

68 Könyvről könyvre. Teremtő utánzás. Nyugat 1938. jún. In: BMET II. 574-577.

69 Horváth 1969. 170-171.

153