Kelevéz Ágnes: „Kit új korokba küldtek régi révek”. Babits útján az antikvitástól napjainkig (Budapest, 2008)
„A NÉV, MELY ÁLL E KIS PAPÍRON” Anév jelentésének kérdése Babitsnál
átszőtte, Dienes Valéria fentebb már említett visszaemlékezésében eleveníti fel hiteles erővel. Ki ez az ember? - kérdezi ő is a legbelső lényegét szemérmesen takargató, épp ezért állandóan változó, újabb és újabb szerepek mögé bújó költőről, aki egy-egy baráti vita végén mindig hozzáfűzte véleményéhez, hogy állításának az ellenkezője is igaz lehet. „Mintha óvakodnék attól, hogy valamilyen legyen. Mintha félne, hogy akkor nem lesz szabadságában bármilyenné lenni. [...] Nem tud lebélyegezve járni. Nem tud kész véleményrendszerbe öltözni. Talán ez a végleges tulajdonsága, a többi forrása. [...] Csak önmagának talaja és bírája. Azé a valakié, akinek örök idegensége megdöbbenti, mikor a névjegyére néz.”18 Dienes Valéria emlékezésében épp e kérdést vizsgálva kap a Névjegyemre című vers szimbolikus jelentőséget, hiszen Babits egyik alapvető gondolkodói hajlamát jellemzi: a világot és önmagát egyszerre látja és láttatja belülről és kívülről is. Ez a kettős viszonyulás lehet tehát az egyik lélektani oka annak, hogy egy látszólag egyszerű kérdést - Hogyan írjam a nevem? Hogyan nevezzenek engem? - feltűnően hosszú ideig (gondoljunk bele: 12 évig!) nem tud véglegesen eldönteni. Bizonytalansága a körülötte levőkben értetlenséget és zavart szül, hivatalosan félreértésekre ad lehetőséget, mindez pedig természetesen tovább fokozza az idegen- ség érzetét, melynek tehát okozója és szenvedő alanya egyaránt ő maga. Nevének eredete más szempontból is közelről érinti. Vezetékneve alapján többször is szláv származásúnak tartották, s nemcsak Trianon után, a szerb nacionalizmus fellángolásának idején, hanem már jóval korábban is, támadó szándék nélkül. 1905 áprilisában Babits egy évfolyamtársától, akinek csak keresztnevét ismerjük (Miklós), kap egy tréfás hangvételű húsvéti üdvözlőlapot: „Legboldogabb és legmulatságosabb ünnepeket kíván barátod : Miklós” A Zágráb melletti Jaskából feladott lap meglepő címzése a következő: Tekintetes Babic Mijó tanárjelölt úrnak.19 A valószínűleg szerb nyelvi környezetben élő egyetemi társ talán már korábban is felhívta Babits figyelmét nevének gyakori szerb előfordulására, a csipkelődő címzés erre utalhat vissza. Később maga is vall fiatalkori ellenérzéseiről: „ragaszkodtam a nevemhez is; nem mintha szépségében és előkelőségében tetszelegtem volna. Inkább csúnyának találtam és szerbnek!”20 Móricz Zsigmond is megörökítésre érdemesnek tartotta Babits átlagosnál nagyobb érzékenységét nevének lehetséges szerb eredetét illetően. Babits Mihállyal a Gardatón című elbeszélésében arra hívja fel útitársa figyelmét, hogy Zágrábban szinte „minden sarkon egy-egy Babic-cégtábla” lóg. Az érzékletes és kissé csipkelődő leírás szerint „Babits szinte megrettent” és gyorsan válaszolt: „Kérlek, mondta, az én őseim előkelő magyar nemes család.” Nevének eredete kétségtelenül a költő 18 Dienes Valéria: Ilyennek láttam. In: Haza a telepre 276-278. 19 [Ismeretlen] Miklós levele Babitsnak, Jaska, 1905. ápr. 20. Babits Mihály Emlékház Szek- szárd, 78.1.134. 20 Nevek, ősök, címerek. I. h. In: BMETII. 688. 139
