Kelevéz Ágnes: „Kit új korokba küldtek régi révek”. Babits útján az antikvitástól napjainkig (Budapest, 2008)
„LELKEMBEN BAKHÁNSLÁRMA TOMBOL” A fiatal Babits dionüszoszi és apollóni verseiről
hangsúlyosabbá, a másiknál az út végén, komoran váró kolostor aszketikus élete. Catullus verse minden bizonnyal poétikai szempontból is hatott Babitsra, hiszen az Attist, mint tartalom és forma összefonódásának klasszikus példáját szokás emlegetni. Versformája a galliambus, ez a gallusok (férfiatlanított állapotukban gallák) énekét utánzó, remegéssel teli mérték,18 mely a tánc ritmusát, a dobszó ütemes hangját hivatott közvetíteni. Míg Catullusnál elkülönül a történet leírása és a személyes kommentár, addig Babits bacchanáliája már belsővé tett, szakadatlan tombolás, melyet a lüktető versforma, valamint a refrén egyszavas, tisztarímes felkiáltásai még izgatottabbá tesznek. Lelkemben bakhánslárma tombol és mint a bakháns-asszonyok lihegnek szenvedélyeim hova? tova! Ahogy a Bakháns lármának, úgy a Hegeso sírjának, is megvan az ókori kultúrában gyökerező motívuma, hiszen a vers alcíme, Egy görög emlékére, egy valóban létező, Kr. előtt 410 körül keletkezett márvány síremlék női szereplőjére, Hegesora utal. A vers „filológiai magva” a Babits által említett Reinach-müben fellelhető.19 A századforduló híres francia régésze összefoglaló művészettörténetében, A művészet kis tükrében, a görög művészet elemzésénél külön is kitér e síremlékre. Érdemes idézni szövegét, hogy lássuk, mennyire ihletően hatott jellemzése, az általa felidézett szelíd, bánatos, tartózkodó hangulat Babitsra: „Az elfojtott fájdalom jellemzi azon számos síremléket is, melyeknek ismeretlen szerzői a IV. század görög művészetének legtisztább és legfinomabb műveit alkották meg (91-93. ábrák). A hátrahagyottak bánata olyan finom tartózkodással van visszaadva, hogy néha félre lehetett érteni őket, azt hívén, hogy halottak találkozásait ábrázolják családjaik tagjaival a megboldogult elysiumi világban. A kétségbeesés kifejezésével itt sohasem találkozunk; a mozdulatok és arckifejezések szelídek; legfeljebb a fej egy finom meghajlása jelzi a szobrász belső gondolatát. Ez emlékek egyik legjobbika az az athéni sztélé, hol egy ülő nő ékszert vesz elő egy kis dobozból, melyet szolgálója nyújt feléje (91. ábra - Hegeso síremléke). A megboldogult képe ez, földi életének házias foglalkozásában; nem kell misztikus értelmet keresnünk, sem a túlvilág boldog ígéretét életének.”20 A 91. ábrán a sztélé kisméretű fotója is látható. Babits ezt a melankolikusan leírt jelenetet álmodja újra versében, oly módon, hogy a leírt szöveg a képpel együtt, mint intellektuális, művelődéstörténeti 18 Vö. Devecseri Gábor: Catullus Altis-áról. Nyugat, 1938. 2. sz. 136-137. 19 L. erről részletesen Rába 1981. 202-203. 20 Salamon Reinach: A művészet kis tükre. Ford. Lázár Béla. II. kiad. 1911. 65-66. 13
