Kelevéz Ágnes: „Kit új korokba küldtek régi révek”. Babits útján az antikvitástól napjainkig (Budapest, 2008)
„HISZEM AZ EZER ISTENT” A fiatal Babits rendhagyó Credója
filozófiából ismerős kettős alternatívát állítja fel önmaga számára, vagyis megint a hit kérdésében a döntés szituációjára helyezi a hangsúlyt: „Imrus e napon a kereszténység és pogányság, a zsidó és hellén életnézet heinei dilemmáját döntötte el magában, melyet az időben Tolsztoj és Nietzsche újból fölvetettek. Imrus a pogány életöröm felé hajlott, melynek oly kevés szellője hatott be a Szomorú Asszonyok Házába, hol most otthona volt.”22 Ugyanerről a dilemmáról vall egyes szám első személyben, a regény közvetettsége nélkül Az európai irodalom történetében is: „Nekünk akkor [a század legelején] Európa egész szellemi élete úgy tűnt föl, mint egy hatalmas párbeszéd vagy dilemma a Tolsztoj és Nietzsche szelleme között. Ez voltaképpen ugyanaz a két szellem volt, amit Heine mint zsidó és hellén szellemet állított szembe egymással: aki a kereszténységet is zsidó-valaminek tekintette. Ha Tolsztoj az evangéliummal kezében üzent hadat a modem világnak: Nietzsche maga volt az Antikrisztus. [...] S az emberiség szelleme, mely nagyjai- ban élt, a végső, kétségbeesett aszkézis, s a minden erkölcs fölé emelkedő ujjon- gás végletei között hánykolódott. Soha ilyen zűrzavar az erkölcs alapjaiban.”23 E művében fiatalkori döntésének filozófiai magyarázatát is megadja, s Anatole France hatásával indokolja azt: „A kor kedvezett renani szkepszisének. Nem volt- e az egyetlen lehetséges életforma a nagy dilemmák közt, a Szellem számára, aki nem akar választani? Mindent megérteni, mindent élvezni, és nem választani, és semmitsem hinni!...”24 Ennek a szkeptikus világnézetnek volt szinte kiáltványszerű megfogalmazása a már fentebb is idézett 1912-es tanulmánya, A kételkedés kötelessége. A Halálfiaiban Babits lélektani, és nem bölcseleti érvekkel indokolja a főhős választását: Imrus számára a hellén életöröm menekülési lehetőség a család, a „Szomorú Asszonyok Házának” légköréből. S valóban az életöröm contra szomorúság fogalompár, mint a pogány és keresztény világ fő és egymástól eltérő érzelmi jellemzői a Játékfilozófia és a Hiszekegy központi fogalmai is voltak: „istent látok, ezert, s nem szomorú a világ”. Végül a regényíró Babits az egyetemi világnézeti választás történetét is egy olyan kérdéssel zárja, mely hasonlóan az előzőhöz, hallgatólagosan magában hordja tagadó válaszát: „Lehet-e saját nem létező szakállunkra döntenünk egy világnézet mellett, s föltámasztanunk eltűnt isteneket?” A kissé ironikusan, bár szeretetteljesen feltett kérdésből egy valami újabb megerősítést kap: valóban volt egy korszaka, melyben eltávolodott a kereszténységtől és filozófiai meggondolások alapján eltűnt istenek föltámasztására törekedett. A Hiszekegy mellett a panteisztikus, nietzschei Mindenek szerelme árul el legtöbbet abból a végleteket ostromló azonosulni vágyásból, amely a fiatal Babitsot a görög életeszmény és hitvilág irányába hajtja, s ez összecseng a Játékfilozófia 22 Halálfiai I. 364. 23 E1T 1979. 443. 24 EIT 1979. 444. 129
