Kelevéz Ágnes: „Kit új korokba küldtek régi révek”. Babits útján az antikvitástól napjainkig (Budapest, 2008)

„SOHASE VOLT MÉG ILYEN SZÉP GYEREKEM” Babits nyomában a Laodameia bölcsője körül

rá, mely „ugyanarról a tőről fakad, melyről a görögségnek mindenben versenyküzdelmet látó általános világszemlélete.”58 A Laodameia azon kardala, melyben Iphiklosz bánatának súlyát öregségének tényéből is eredezteti, s a Szphinx egyik Thébában feladott találós kérdését használja hasonlatként („Öreg ember önnön terhét bajjal vonja három lábon, / élete gyermeke és halála lészen gyermeke bús halála; / rossz hír, mint a sárga lombot könnyű szél is, úgy megrázza: / nincs erő már vén tagjában végzet ellen meg nem tömi.” L 362-365.), egyúttal Aiszkhü- losz Agamemnon című tragédiájának nyitó kardalát is idézi (Agamemnon 82-92. Ford.: Trencsényi-Waldapfel Imre)

„Vének, mi, akik gyönge tagokkal akkor a haddal ki se szállottunk, veszteglőnk itt,

az erőnk gyereké, bot a megtartónk [...] s hát aki vén már, és lombja kiszáradt? Az utón három lábon tipeg és nem erősebb már, mint a gyerek”

A szövegszerű rájátszásokon túl Babits a Laodameia szerkezetében, a kardalok felépítésében is követi az antik görög tragédiák pontosan szabályozott rendjét. Egy klasszikus filológus pontosságával tartja be a prologosz, parodosz, három epeiszodion és sztaszimon váltakozó rendjét, hogy a művét végül szabályosan exodosszal zárhassa. Érdemes végigtekinteni ebből, az eddig feltáratlan szempontból a Laodameián, hogy világossá váljék szigorúan pontos, görög mintát követő a szerkezete.

A prologosz a tragédiának az a zárt része, amely az első kardalt előzi meg, feladata a drámai konfliktus feltárása. Erre Babits művében Laodameia és a Jós dialógusában kerül sor (8-70.)

Ezt követi az úgynevezett parodosz, az első kardal, mely a görögöknél igen gyakran antistrofikus szerkezetű. (71-147.) Babits ebben az esetben is pontosabban alkalmazza a görög minta poétikai sajátosságait, mint Swinburne Atalan- tója teszi, hiszen Babits a kardalok szerkezetét, a strófákra válaszoló antistrófákat epódosszal lezáró szabályozott antik mintát követi. Vagyis a kardalok versszakai azonos képletekkel meghatározott sorrendben ismétlődnek nála, ahogy ő fogalmaz irodalomtörténetében, „a látszólag szabadon csapongó sorok szoros mértéket követnek, az »antistrofa« pontosan felel a strófának”.59 Babits abban is másolja a görög kardalokat, hogy nemcsak a strófa metrumát ismétli meg a rákövetkező

58 Kallós Ede: A Laodameia költője. Nyugat, 1924. ápr. 1. 7. sz. 552-555.

59 EIT 1979. 32.

99