Varga Katalin - Veres Miklós (szerk.): „… nem látunk semmit…”. Biró Lajos levelei és haditudósításai az első világháború éveiből (Budapest, 2017)
Bíró Lajos Levelei - 1914
1914 I 79 sincs rá, hogy érdemes lesz kis falvakban, mocsokban, sárban hányódni, vetődni. Még mindig hibás az egész organizáció, és még mindig nehézkes a mozgásunk. De hát majd meglátjuk. Ha az derül ki, hogy mégiscsak látunk valamit, akkor jó. Akkor - utólagos hozzájárulásoddal - minden olyan leírást is, amellyel mások megelőzhetnek, megtelefonálok, egyebeket megírok. Egyszóval dolgozom. Ha azonban az történnék, amitől tartok, hogy lényegileg újra a csoportosított semmittevés jön, mégpedig igazán csoportosítva abban az értelemben is, hogy minden szemetet harminc újságíró telegrafál meg egyszerre, akkor azt hiszem, elérkezett az ideje annak, hogy elmenjek innen. Ebben az esetben megállapodnék egy osztrákkal vagy egy némettel abban, hogy éppen úgy kiszolgálja a Pester Lloydot, mint a saját lapját (ők úgyis megszokták, hogy székben is megcsinálják a tudósításaikat), megállapodnék vele a - szerény - honoráriumra nézve, és kérném az elbocsátásomat. A lap el volna látva - jól és olcsón -, ami pedig engem illet, nincs olyan helyzet, amely kedvesebb ne lenne nekem, mint a folytatása annak, amit eddig műveltem. Arra kérlek tehát, hogy forduló postával, esetleg táviratban kegyeskedjél felhatalmazni arra, hogy ha elérkezettnek látom rá az időt, kérjem az elbocsátásomat. Busson, aki szintén sokáig várt, most „szabadságon" van; helyettesíti Reden; a Njeues] Wfiener] T[agblatt] nem veszített, ellenben Busson nyert. Én jól meggondolom a dolgot; magyar kollégáim közül vagy hárman előbb hazakéredzkedtek, azután visszakéredzkedtek; én kitartok, amíg csak lehet, de kérem a magam számára azt a jogot, hogy ha végleg reménytelennek látom a helyzetet, akkor elmenjek. Mocskos helyen vagyunk. A kolera fütyörészve jár körülöttünk. (Holnap beoltatjuk magunkat.) Most igazán minden ital vizet külön meg kell fizetnünk, és minden falat ételt és minden lakást és mindent. A poggyászunk majd két hét múlva ér el bennünket. Mindennek igazán csak akkor van értelme, ha dolgozni tudok, még pedig nem úgy, hogy amit huszonnyolcán, azt én huszonkilencediknek - valamivel jobban, vagy valamivel rosszabbul - megírom. Arra, hogy autót kaphassak - harmadmagammal - semmi reménység nincs; kőnyomatos újságot pótolni pedig mégsem én vagyok a legalkalmasabb ember. Nagyon hálás volnék érte, ha azt a felhatalmazást, amelyet kérek, megadni kegyeskednél. Ha lehet, táviratban. Köszönettel és szeretettel ölel Lajos [Pb. 1914. okt. 9.] Október 8. OSZK Fond 477/9/4. Drága szívem, ma, azt hiszem, már túlságosan is sokat írtam magának. De írok még egyszer. - Mindenekelőtt külön ki kell búsulnom magamat amiatt, hogy nem én mentem a német-francia harctérre. Sírni tudnék mérgemben. Nem lehetett volna telegrafálni nekem, hogy induljak rög
