Varga Katalin - Veres Miklós (szerk.): „… nem látunk semmit…”. Biró Lajos levelei és haditudósításai az első világháború éveiből (Budapest, 2017)
Bíró Lajos haditudósításai - Törökországi Kiküldetés 1916
TÖRÖKORSZÁGI KIKÜLDETÉS 1916 I 499 első eset a mostani háborúban, hogy a legyőzött békét kér. Lovcsen395 bevétele nagyszerű. A meglepetés különösen Olaszországban lehetett kínos. Ebben az esetben is kitűnt a becse a jó stratégiának. Az ellenségen ott kell rajt7 ütni, ahol azt a legkevésbé várja! A montenegróiak keletről vártak egy nagy offenzívát, Lovcsen bevétele a szívükbe szúrt. Arra a kérdésemre, hogy nem állunk-e egy nagy erőpróba előtt Sza- lonikinál, Enver pasa nevetve felelte:- Nagyobb feladatokat is legyőztünk már. Különben is úgy tetszik előttem, hogy az entente azt az ostobaságot, amelyet Gallipolinál követett el, egy szaloniki ostobasággal akarja megtetézni. Csapatokat zsúfol ott össze. De mi megengedhetjük magunknak, hogy éppenséggel nem törődünk ezekkel a csapatokkal, és ott hagyjuk őket, ahol vannak. Mindenesetre az ellenkezője is lehetséges, akkor meg kiverjük ezeket a csapatokat. Mindenesetre ez mit sem használ az entente-nak. Mikor kötünk békét, senki sem mondhatja meg, de annyit mindenesetre mondhatni, hogy közelebb vagyunk a békéhez, mint eljutottunk a háború kitöréséhez. A béke után a világ új arcot kap, de az emberek két hónap alatt teljesen beleélik magukat az újságba. Sohasem fog fájni például - mondta befejezésül mosolyogva -, ha Európa térképein Szerbiát többé nem találjuk.396 A szelamlik után Enver pasa szemlét tartott egy kisebb csoport mohamedán katona fölött, akik az orosz hadseregben szolgáltak, és az osztrákmagyar csapatok foglyul ejtették őket. Enver pasa felejthetetlen jelenség. Lágy asszonyszeme van, kicsi asz- szonyi szája, kitűnő foga, kemény orra, erős álla. Teli van életkedvvel, akarattal, iróniával és valami fiúsán parancsoló van benne. Ha bajusza nem lenne, azt mondhatnák róla, valami napóleoni van benne. Törökország legnagyobb férfia harmincöt éves. A török hadügyminiszter397 a helyzetről, Pester Lloyd M. 1916. január 24.1., Világ 1916. január 24. 5. Az első Balkán vonattal ideérkezett hírlapírókat ma fogadta a magas portán Halil bej398 külügyminiszter. Az Ottomán Birodalom külügyi hivatalának vezetője közvetlen szívélyességgel köszöntötte vendégeit. Acélos 395 A központi hatalmak csapatai 1916. január 12-én foglalták el Lovcsent. 396 Ugyanerről a találkozóról beszámolt még Szöllősi Zsigmond is (Pesti Hírlap 1916. január 23.). 397 A cím elírás. A szövegből kiderül, hogy Bírót és társait a török külügyminiszter fogadta. Ekkor a belügyminiszteri tárcát Enver pasa vitte. Vö. Lázár Miklós A török külügyminiszter a helyzetről, Budapesti Hírlap 1916. január 29. 398 Halil Kút (1881/82-1957) török politikus, külügyminiszter az első világháború idején