Varga Katalin - Veres Miklós (szerk.): „… nem látunk semmit…”. Biró Lajos levelei és haditudósításai az első világháború éveiből (Budapest, 2017)

Bíró Lajos haditudósításai - Orosz Front 1914-1915

314 I BÍRÓ LAJOS HADITUDÓSÍTÁSAI

a tagadásaiban is minden óvatosság kevés, amellyel él. Békeidőben az újságíró olyan óvatos lehet, mint egy vizsgálóbíró. Háborúban - amikor a legkalandosabb hírekről egyszerre kiderül, hogy igazak, és amikor a legvalószínűbb hírekről egyszerre kiderül, hogy tömegfantázia hömpölygő folyama csiszolta őket simára és hogy egy árva szó se igaz belőlük - háborúban az újságíró óvatossága csak annyit tehet, hogy ahhoz, amit hallott, de nem látott, hozzáteszi: így hallottam.

„így hallottam." Az oroszok bukovinai gazdálkodásáról és garázdálkodásáról szóló részleteket, amelyek itt következnek, a lakosságtól hallottam. Csupa önálló hatáskört felöltő, komoly, kiváló emberektől, olyanoktól, akik nem csupán kis részleteket ismernek, és akik az ítéleteikre nagyon vigyáznak. Nem kellene azt írnom: úgy hallottam, írhatnám: így történt. A fenntartás azonban nem azoknak szól, akiktől ezeket a dolgokat hallottam, hanem azoknak, akiknek mindezt elbeszélem. Azzal az olvasóval szemben, aki egyik másik részletnél éppen olyan meghökkenéssel kérdez valóban így történt-e, mint amilyen meghökkenéssel én odafent Bukovinában kérdeztem. Azzal az olvasóval szemben hivatkozom rá, hogy megbízható és komoly emberektől hallottam, így és hogyha kétszer megkérdeztem, és ha harmadszor máshol kérdezősködtem, akkor is így mondták el újra.

*

Azok az orosz csapatok, amelyek a Jakobeni és Kirlibaba melletti harcot vívták, elsőrangú csapatok voltak. Aki fent járt Jakobeni mellett az ezernégyszáz méter magas Mestikanestin és látta, milyen az az állás, amely ellen ezek az orosz csapatok két nap egymásután rohamra mentek, annak lehetetlen irántuk respektust nem éreznie, még ha tudja is, hogy az orosz csapatok mögött ott van a gépfegyver, és az orosz katonának nincs más választása, mint előre menni, vagy meghalni. Ezek javacsapatok voltak, és ami győzelmüket éppen az teszi értékessé, hogy ezeknek a csapatoknak a támadását népfelkelőkkel vertük vissza.

Annak a megállapításához azonban, hogy a Mestikanesti havas meredekén kitűnő katonák véreztek el, hozzátartozik az is, hogy ezt a kitűnő katonaanyagot már alig lehetett erre a kétségbeesett támadásra galvanizálni. Itt az erdélyi határhegyek tájékán már az általános csüggedtségnek sok jele mutatkozott az orosz katonák között. Megígérték-e nekik is, hogy a háború újév után véget ér, nem lehet tudni. Az bizonyos, hogy az orosz katonák elbúsultan mondogatták:- Ezek a hegyek lesznek a mi halálunk.

Mohamedán csapatok, amelyek itt voltak, vonakodtak rohamra menni a Mestikanesti ellen. Ezeket a csapatokat azután elszállították másfelé, valahová. A hivatalos megokolás az volt, hogy a mohamedánok nem bír