Varga Katalin - Veres Miklós (szerk.): „… nem látunk semmit…”. Biró Lajos levelei és haditudósításai az első világháború éveiből (Budapest, 2017)

Bíró Lajos haditudósításai - Orosz Front 1914-1915

304 I BÍRÓ LAJOS HADITUDÓSÍTÁSAI

szonyok őrjöngve rohangáltak az égő házacskák között, s tíz körmükkel akartak nekiesni egy hadseregnek...

*

Mi éreznek a lengyelek? Mit gondolnak a lengyelek?

Egy orosz-lengyel város polgármestere ezt mondta: Ha az oroszok jönnek, végrehajtjuk, amit parancsolnak. Ha az osztrákok vagy a magyarok jönnek, megtesszük, amivel megbíznak. Ez minden, amit ez a nép mondani tud? Nincs más mondanivalója, mint hogy engedelmeskedik a győztes parancsainak? Talán nem egészen. Akit jobban megismernek, akiben megbíznak, annak alkalmasint mást is mondanak. De mit? E különös sors által háborgatott nép példa nélküli tragédiájához tartozik, hogy a hosszas nyomorúság ideje alatt egy részük más nemzeti ideált választott magának, mint a másik. A lengyel hadtestben is, mely az összes lengyelek nevében vitéz módjára küzdött, létezik egy egységes, felettébb nemes, demokratikus vonal. Ám egy új lengyel parlament a magányos, vagy néhány tagot számláló oppozíciót valószínűleg újfent munkaképtelenségre kárhoztatná. Hogy ezek a lengyelek legalább a kor iszonyatát érzékelik-e? Erzik-e, hogy a régi Lengyel Királyság - a lodzi térkép lila álomképe - újra összeállt? Hogy a fájdalmas nyomorúságban a nagy Lengyel Királyság megint egyszer együtt van? A városokon nem látni a szenvedést. Ez talán egy újabb igazságtalanság, de az idegen túlságosan jó kedélyűnek találja ezeket a városokat. Korzóik túl elevenek. Mindenfelé túlontúl heves a flört. Koncertek vannak esti toalettekkel és meztelen vállakkal. Piotrkowban azonban ezt mesélték:

...Újévkor istentiszteletet tartottak a katolikus templomban. A templom telve volt. A mi tisztjeink is jelen voltak. Egy prédikáció is elhangzott, s a beszélő egyike volt Lengyelország legismertebb egyházi szónokainak, nagy tudású jezsuita. Amikor a pódiumra lépett, a hatalmas templomra halotti csönd telepedett. A szónok elkezdte beszédét. Amit beszélt, abból tisztjeink egy szót sem értettek. Pompás vonásai, zengő hangja azonban őket is megragadta, s a hatalmas templom áhítatos csendje náluk is megtette hatását. A szónok beszél, tisztjeink megilletődötten és borzongva észlelik, hogy a hatalmas templomhajóban, a fekete embererdőből itt is, ott is, már az első mondatoknál különös hangok törnek fel a meghasadt emberszívek mélyéből. Vajon mi lehet ez? Miféle különös emberi hangok? Nem férfizokogás ez? Nem a megrázott asszonyok visszafojtott sírása? Mit mondott hát ez a pap? A szónok bevezetés gyanánt a következőket mondta: - Nézzetek szét a hazában és keressetek! Nézzetek és lássatok! Letarolt földek, elhamvasztott falvak és legyilkolt emberek! Egyik idegen had kivonult a lengyel földről, s nyomában mindjárt egy másik költözött be. Isten akarata rendezte így. Hiszen minden, ami a világban megesik,