Varga Katalin - Veres Miklós (szerk.): „… nem látunk semmit…”. Biró Lajos levelei és haditudósításai az első világháború éveiből (Budapest, 2017)

Bíró Lajos haditudósításai - Orosz Front 1914-1915

OROSZ FRONT 1914-1915 I 303

a parancsot, amennyiben célszerűnek tetszik. Senkiben fel nem merül, hogy a kis faházikó voltaképpen nem ellenség. Nincs olyan parancsnok - legyen szó oroszról, németről vagy magyarról, aki el ne csodálkozna rajta, ha valaki a parancs kiadását követően odamenne hozzá, és arra kémé szépen, hogy ne hagyja lövetni ezeket a szegényes kis házikókat, amelyek mit sem vétettek. E szegényes házikók között most éppen az ellenség oson, azt akkor is meg kéne lőni, ha mindben egy-egy alvó királylány rejtezne. Ám azokban csak parasztok varrnak. Szegény, szívós parasztok, akik nem akarják hagyni magukat elkergetni arról a darabka földről, amely a tulajdonuk. Már közvetlen közelről dörögnek a lövések, a paraszt konokul húzódik be kunyhójába. Hiszen ő nem katona, senkinek nem tett semmi rosszat. Saját földjén él, kitart saját házának fedele alatt. Közben azonban a lövedékek mennydörgése mind közelebb kerül. Az első gránát egy parasztviskóba csapódik be. A viskóból lángok csapnak fel. A tűz eléri a többi viskót is, s a házsor helyén végül csak egy meztelen csorda marad, nagy koromfoltokkal.

Hogy mit érezhet a paraszt, miután kicsiny, meleg kunyhójából a gránátok kiűzik a hideg nagyvilágba? Őt, aki nem katona, aki senkinek a legkisebb bajt sem okozta és ... és aki ezt a háborút egyáltalán nem akarta. Mit mond ekkor egy efféle paraszt Istennek? Mit mond a sátánnak? Kihez fordul? A kihűlt kályhák és a koromfekete kémények magányosan állnak - mi lett az emberekkel, akik mellettük melegedtek?

*

A Belchatowért és Augusztinovért folyt csatában az egyik fél befészkelte magát egy faluba. Az ellenfél tüzérsége lőtte azt. A kemény ágyútűz hamarosan elérte, hogy a bent lévőket kiszorították a faluból. Az ellenség kiköltözött, s igen hamar őutánuk beköltöztek a győztesek. A csapatok a falun kívül törtek előre. A faluba egy magasabb parancsnokság törzskara telepedett be. Éjszaka volt. A falu egy része még lángokban állt. Az égő házak vörös fényénél még jajongó sötét árnyak rohangáltak összevissza. Az érkezők leszálltak nyergükből. Ekkor a jajongó árnyak megrohanták őket. A meglepett tisztek előtt fél tucat zavarodott, fájdalommal és rémülettel telt asszony jajveszékelt és átkozódott. A jövevények arcába átkokat szórtak, karjukat emelték rájuk, körmeikkel akartak arcuknak esni, és rikácsolva köpték le uniformisukat.

.. .A becsapódó gránátok megöltek néhány gyermeket a faluban. Este ágyba dugták őket, s ők elaludtak. Éjjel azután megindult a tüzelés, s a gránátok a kis faházakba csapódtak. A gyermekek ott pusztultak. Az asz-