Varga Katalin - Veres Miklós (szerk.): „… nem látunk semmit…”. Biró Lajos levelei és haditudósításai az első világháború éveiből (Budapest, 2017)
Bíró Lajos haditudósításai - Orosz Front 1914-1915
284 I BÍRÓ LAJOS HADITUDÓSÍTÁSAI lövőrésben. A gazdája pihen. Csak minden ötödik, vagy minden tizedik lövőrésnél áll egy baka és néz kifelé. Áll és néz. Ez a dolga. Őrségen van. Vigyáznia kell az oroszokra. És ez így van az oroszoknál is. A katonák legnagyobb része ott is pihen, vagy más munkát végez. Csak egy őr áll és néz át mihozzánk. És az se lát egyebet, mint valami bágyadt dudorodást a földön, mint egy bizonytalan barna vonalat... A két lövészárok hosszan, hosszan és némán húzódik el egymással szemben. Kilométer jön kilométer után. És mind a két lövészárok tele van még fojtott energiával és kipattanni készülő dühvei. És egyelőre nem mozdul egyik se. Két óriás szünetet tart a halálos birkózásban. A vállukat egymásnak vetették. Most nem mozdulnak. Csak a halk lihegésük hallatszik. * De mit csinálnak a harminckettesek? Az őrök állnak a lövőrés mellett. A többieknek egy része tisztogatja a lövészárkot. Sok eső esett az elmúlt napokban, néhol nagy a sár, néhol megállt a víz és bokán felül ér. Egy részük tehát dolgozik. És a többiek? Állnak. Tisztogatják magukat. Esznek. Jó nagy részük pedig pihen. A lövészárok hátulsó falán is, van néhol egy padka. De ez nem arra való, hogy ráálljanak. Ez arra való, hogy sár és víz be ne hatolhasson abba a - hogy mondjam? - abba a barlangba, abba a szobába, amelyet a lövészárok hátulsó falába belevágtak. Néhány lépés hosszú üreg. Szalma. Takarók. Köpenyegek. A falra néhány holmi felakasztva. A szalmán és a takarón katonák. Fekszenek. Pihennek. Van, aki édesdeden alszik. Nem szabad őket zavarni. Általában: mit mondjon az ember nekik? Mit-mond-jon-az-em-ber-ne-kik? A vérük hullott Galíciában és a vérük hullott Orosz-Lengyelországban. Hogy mondjam meg nekik, hogy -. Elfogódva nézem őket. Milyenek? Istenem, olyanok, mint a többi katona. Sietnünk kell. Átmegyünk a tizenegyedik század, a tizedik század, a kilencedik század, az első század lövészárkán. Gyorsan megismerkedem néhány tiszttel. Tartalékos tisztek: Szántó Aladár, Glamoclia Milán, Urich Jenő, Pfeiffer zászlós, Münzberger főhadnagy. Kedvesek. Jóked- vűek. Nagyszerű színben vannak. De a katonák. Milyenek a katonák? Istenem, olyanok, mint a többiek. Csendesek, nyugodtak, egyszerűek, végzik a dolgukat, vagy pihennek, - a csukaszürke ruhájukon látszik, hogy sokat érintkezik a földdel; az, hogy budapestiek, az itt, így - hogy az ember átszalad közöttük -, nem látszik meg rajtuk. Beszélni kellene velük. Mást is mondani, nemcsak azt, hogy jó napot, magyarok; és: Isten áldjon meg benneteket, magyarok.- Mi újság errefelé? - kérdezem egy csoporttól.- Semmi - feleli egyikük nyugodtan. Csend van.
