Varga Katalin - Veres Miklós (szerk.): „… nem látunk semmit…”. Biró Lajos levelei és haditudósításai az első világháború éveiből (Budapest, 2017)
Bíró Lajos haditudósításai - Orosz Front 1914-1915
OROSZ FRONT 1914-1915 I 283 oldalon - azonban kis padka van. Az elülső falba hosszan húzódó lépcsőt faragtak bele; erre a lépcsőre kell fellépni, hogy az ember lásson valamit. Felállók a lépcsőre. Kinézek. És nem látok semmit. Hol vannak az oroszok? Remiz őrnagy azt mondta, hogy előttünk háromszáz lépésre, sőt néhány helyen kétszáz és száznyolcvan lépésre ott van az oroszok lövészárka. Előttem pedig itt van a deres mező, a mezőn a mi lövészárkunkat védő drótsövény, a drótsövényen túl újra a szelíden hullámos mező, távolabb egy falu; de az oroszok? Az őrnagy ekkor odahí maga mellé. Halkan beszél és figyelmeztet rá, hogy beszéljek halkan. Hangos beszéd figyelmessé teszi az oroszokat és megtörtént már, hogy valaki azért kapott sebet, mert a figyelmessé lett oroszok próbaképen átküldték néhány golyót. Van még egy figyelmeztetése a számomra.- Vigyázzon - mondja -, a fekete bőrkabátot is észrevehetik. A napokban egészen csendesen voltak, egyszerre észrevették az én barna kabátomat és elkezdtek dühösen lövöldözni rám. Vigyázzak? Belenézek mosolygó, friss, fiatal arcába. A mi vezérkari tisztjeink általában nagyszerű emberfajta. Okosak, műveltek, előkelőek. Ez a fiatal őrnagy pedig, aki az üde arcával, a nevető szemével olyan, mint egy jókedvű, kedves, nagy fiú, aki itt minden bokrot ismer, és akinek a tisztek itt nem mondhatnak újságot, mert ő itt mindent már előbb tud - ez a fiatal őrnagy, akiről csak úgy árad a mesterségén, a művészetén érzett öröm, és aki a gyöngéd felsőbbségnek valami egészen, valami meghatóan meleg hangján tud a közkatonákkal beszélni, ez a fiatal őrnagy nekem ebben a percben különösen kedves és értékes emberi lény. Miért nem félti ő magát? Nincs időm kérdezni és nincs időm felelni.- Ott... most... ahol a füst látszik. Ott vannak. A mezőn, nem messze - vagy messze; nem tudom; így a mező felett eltekintve, még csak megbecsülni se lehet a távolságot; el kell hinnem, hogy nincs több kétszáz lépésnél - fehér füst kanyarog felfelé a földből. Az oroszok fűtenek a lövészárkukban. És ott, ahol a füst felfelé kanyarog a földből, ott... ha megerőltetem a szememet, ha hozzászokom a nézésnek ehhez a különös módjához... ott látok valami enyhe domborulatot, egy alig észrevehető kidudorodást, egy nagyon szelíd földhátat... az az oroszok lövészárka. Nincs előtte drótsövény? Nem látom. Hegyes cöve- kekből való akadály van előtte? Nem látom. A mi lövészárkunk előtt is kis dombokba van felrakva az agyagos föld. Két domb között ott pihen a Mannlicher. A závárzata130 körül való része vízhatlan vászonnal van letakarva. A Mannlicher egyedül fekszik ott a 130 a puskacső hátulsó részét elzáró rész
