Varga Katalin - Veres Miklós (szerk.): „… nem látunk semmit…”. Biró Lajos levelei és haditudósításai az első világháború éveiből (Budapest, 2017)

Bíró Lajos haditudósításai - Ttito Livio Foppa". Kérdések és válaszok az első világháborús haditudósítókról. Bevezető (veres Miklós)

BEVEZETŐ I 181

Maximilian von Hoen ezredest bízták meg. A szervezet a magyar, az osztrák és a külföldről (semleges országból) delegált sajtócsoportokat is felügyelte. A sajtóhadiszállás elsődlegesen egy központi propagandaszervezet szerepét töltötte be, amelynek katonái maguk a haditudósítók voltak, tehát a haditudósítók alapvetően katonai szolgálatot teljesítettek. A Vasárnapi Újságban Molnár Ferenc haditudósításai kapcsán írták: „a sajtó s különösen a haditudósítók kara [...] a hadsereg egyik fegyvernemévé válik 2 Biró is elmondja olvasóinak a Pester Lloydnak küldött első tudósításában, hogy: „a leglelkiismeretesebb újságíró is, [...] százszor tudja, hogy elsősorban katona lesz és csak azután újságíró. "3 A Huszadik Század című folyóirat foglalta össze legjobban, milyen körülmények között dolgoztak a tudósítók: „A mai haditudósító jócskán a harcvonal mögött van s a legszigorúbb ellenőrzés alatt. [...] A sajtóhadiszállás parancsnoka bocsátja rendelkezésére az anyagot: megszabja, mikor merre mehet, mit szabad látnia, eltávolítja onnan, ahol nem az ő szemének való látvány kínálkozik [...]. Tulajdonképpeni harcot elvétve ha lát: a harcra készülődés és a harc utáni takarítás az, aminek tanúja lehet [...]."4 A szöveg utal rá, hogy a sajtóhadiszállás kezdetben szigorúan tiltotta a haditudósítók látogatását a frontra. A következmény az lett, hogy a sajtóhadiszálláson szolgáló tudósítók körében felütötte a fejét a demotiváció. A tétlenségtől szenvedő Biró három társával, Arnoldo Fraccarolival, Moritz Müllerrel és Alexander Roda Rodával 1914. augusztus 30-án közös beadványban folyamodott a sajtóhadiszálláshoz, amelyben kérték, hogy a frontra mehessenek.5 Ilyen mostoha körülmények között az első világháborús haditudósítók a sajtóhadiszállás jelentései mellett leginkább helyi lapok és útikönyvek, valamint helyben szerzett mendemondák alapján írták tudósításaikat. Mivel a közvélemény információs éhsége főleg a kezdeti időkben feneketlen volt, téma viszont nem akadt, így, Walter Reichel tanulmányát idézve, a tudósítók a „költészet és igazság" fegyveréhez nyúltak.6 A haditudósítás egyszerre lett a fikció, az útirajz, a háborús hangulatok és a lelkesítő frázisok különös keveréke, a tudósító megpróbált a legkisebb impressziókból is érdekes riportokat faragni. Biró pedig tökéletesen vette ezt az akadályt, és írói vénáját kamatoztatva ügyesen kerekített tudósításokat neutrális témákról, emberekről, élethelyzetekről. És itt érkeztünk vissza az első alapkérdéshez és Tito Livio Foppához. Egy argentin haditudósító megjelenésénél szokatlanabb,

2 Molnár Ferenc haditudósításai, Vasárnapi Újság 1915. 51. sz. 815.

3 lásd Biró Lajos haditudósításai 191.

4 pf. A sajtóhadiszállás irodalma, Huszadik Század 1916. jan., 66.

5 Reichel i. m. 328-329.

6 Uo. 326-327.