Varga Katalin - Veres Miklós (szerk.): „… nem látunk semmit…”. Biró Lajos levelei és haditudósításai az első világháború éveiből (Budapest, 2017)

Bíró Lajos Levelei - Bevezető (Varga Katalin)

14 I VARGA KATALIN

a menekülés, illetve - egy jobb szakmai jövő reményében vagy az apósa iránti lojalitás jegyében12 - a maradás13 között ingadozott. A szakmai és morális válság, a fölöslegesség-tudat, a tragikomikusnak és szánalmasnak tartott élethelyzet, mindezek hatványozottsága, feloldhatatlansága és megoldhatatlansága 1915 első felére már a depresszió és az alkotói válság tüneteit eredményezte nála.14 Csupán két alkalommral érezhető, hogy a nehézségeket semmibe véve megszállottan tud dolgozni, elemében van: 1915 őszén, amikor külön beosztást kért Szerbiába a déli frontra, és a sajtóhadiszállástól elszakadva a hadsereg-parancsnoksággal együtt mozoghatott, illetve 1916 őszén, amikor hasonló módon vehetett részt az erdélyi hadműveletekben.15

A császári és királyi hadsereg-főparancsnokság egy 1916. augusztus 20-án kelt rendeletével kimondta, hogy emberhiány miatt a magasabb parancsnokságoknál és intézeteknél beosztott tiszteknek és tisztjelölteknek be kell vonulniuk csapattestükhöz, köztük azoknak is, akik mint tisztek a sajtóhadiszállás parancsnokságánál és törzsénél teljesítenek szolgálatot. 1916-tal tehát lezárult a tudósítói élet tevőleges korszaka, a sajtóhadiszállás szervezetének azonban a háború végéig mindenki beosztottja maradt. Az újságírók vagy a frontra kerültek, vagy sikerült megoldaniuk a felmentést. 1917 februárjában Biró is sorozáson vett részt.

az emberek szemében. Nincs felháborodás és nincs megvetés, amely iránta jogos ne volna."

12 „[...] az ezredes kijelentette, hogy aki akar, most még hazamehet. [...] Haboztam, megkérdezzem-e papát táviratilag, de bizonyosra vettem, hogy azt válaszolja: maradjak."

13 „Itt piszok van, nagy mozgalom, nagy forgalom, az éjjel egy apácakolostor iskolaszobájában aludtunk. De hát ez nagyszerű. Boldog vagyok." - „Úgy látszik, a munkánk kezd az lenni, aminek kívántuk." -„[...] a helyzetet most egészen reménységesnek látom; ha így halad tovább a dolog, eszembe nem jut hazamenni."

14 „[...] átkozottul rossz kedvem van. [...] minden olyan gondolat újra üldöz, amelytől a háború alatt voltaképpen megszabadultam. Minden „mi lesz" és minden „minek" és minden „miért" [...] De komolyan hiszed te azt, hogy én egy tehetség vagyok? író?" - „Az ittlétnek kevés az értelme. Igaz, a létnek is kevés." - „Tirol szép, az élet kevésbé. Vigyétek el ezt a háborút." - „A napok olyan egyhangúak, mintha [...jcsupa elszabadult láncos kutyák volnának, amelyek sorra jönnek, az ember bokájába harapnak és elszaladnak." — „Elek itt, mint akit főbe vertek. Telegrafálok németül [...]; káromkodom magyarul, és fohászkodom a zsidók Istenéhez, kegyeskedjék már engem valami más útra terelni végre."

15 „Két napig nem bújtam ki a ruhámból. így szép a haditudósító élete." - „Bolha több van itt, mint szerb. - De azért kitűnően vagyok. Ez az egyetlen lehetséges módja a haditudósításnak." - „Annak mindenesetre örülök, hogy a sajtóhadiszállás nem jutott el ide. Rémes egy intézmény." - „Az élet itt a hadsereg-parancsnokságnál változatlanul fejedelmi; és dolgozni is lehet." - „[...] én mégis itt maradok. Kolozsvárról újra kimegyek egy brigádhoz, ahol hamarosan érdekes dolgok lesznek. [...] Az egész dolgot meglehetősen utálom. A hazáért harcolni szép volna. De a hazáért írni?"