Varga Katalin - Veres Miklós (szerk.): „… nem látunk semmit…”. Biró Lajos levelei és haditudósításai az első világháború éveiből (Budapest, 2017)
Bíró Lajos Levelei - 1918
1918 I 165 Ma itt nagyon szép nap volt. Egész nap magára gondoltam. - Már két napja nem kaptam magától levelet, és azt a levelezőlapot, amelyre a legutóbbi levelében hivatkozik, egyáltalában nem kaptam meg. (Szerencse, hogy a levélben megismételte a pénzkérést.) Minthogy a sajtóhadiszállástól még mindig nem kaptam engedélyt, most már lemondtam arról, hogy lemenjek. Ehelyett elkezdem magát várni. Vasárnap este mamáéknál vacsoráztam. Ott rábeszéltek, hogy beszéljem rá magát, maradjon tovább lent. Én megmondtam, hogy nem, mert magát fárasztja a dolog. Én tudniillik ezt nem vagyok hajlandó tagadni, és egyszer és mindenkorra végét vetem a maga guvernanţi432 szerepének Márta körül. - Kálmán kijelentette, hogy ő eszerint jövő vasárnapra lemegy Abbáziába és átveszi Jucit. Andort viszont megkértem, utaljon át magának a bank révén kétezer koronát, és rendeljen hálókocsijegyet, ami, remélem, megtörtént. És magát erről remélhetőleg értesítették. Ha igen, és ha vasárnap éjjel utaznak, akkor hétfőn reggelre várhatom tehát magukat. írja meg nekem, kedves, pontosan mikor jönnek. Én mától kezdve nekifogok annak, hogy várom magukat. Sóhajtozva várom, mert nagyon hiányzanak nekem. Fél élet az életem maga nélkül és Vera nélkül. Nem vagyok én ember így. Boldog vagyok, hogy jönnek végre. Öleli és csókolja a kezét és a száját Lajos Veronkám, ne búsulj, hogy hazajöttök. Majd nyáron elmegyünk együtt valahová. Ölel, csókol apa hétfő (márc. 18.?) V. 5394/114. Édes szívem, ma megkaptam a sajtóhadiszállás elutasító válaszát. Most már nem is bosszant. Magát várom. Jöjjön minél előbb, itt nagy szükség van magára. Szeretettel Lajos Veronkám, gyertek már haza. Ölel, csókol apa [Pb. 1918. márc. 20.] szerda V. 5394/115. Édes szívem, Edit telefonozta, hogy zágrábi megszállással jönnek haza. Nem örülök neki. De bárcsak már itthon leimének. írja meg pontosan, mikor érkeznek. Itthon nincs semmi újság. Magát várom, ez minden. Szeretettel Lajos Viszontlátásra Vera! Ölel apa csütörtök (márc. 21.) V. 5394/116. 432 gouvemante (francia) azaz nevelőnő