Déry Tibor: Barátságos pesszimizmussal. „A jövőben nem bízom, menetirányunk rossz”. Cikkek, művek, beszédek, interjúk, 1965-1977 - Déry Archívum 17. (Budapest, 2003)
1967 - Üdvözlet Magyarországról
1967 bizonyos történelmi háttere is volt, talán az emberiség közelmúltjában, amely a szerzőt és a közönséget is láthatóan izgalomba hozta. így a Fischer házaspárt is, akik a felolvasás egész ideje alatt, azaz jó fél óra hosszat, egymás kezét fogták s néha hosszan egymásra tekintettek. Tehát mégsem a kiadó teremti a költőt, kérdeztem magamtól, létezik valamiféle kölcsönhatás is? S Gottfried Fischer egyike lenne azon ritka kiadóknak, akiket - megfordítva - a költők teremtenének? Több évtizedes szakmai munkájáról szinte semmit sem tudok, és meglehetősen morbid dolog lenne, ha egy üzleti vállalkozás eredményéből vagy eredménytelenségéből következtetnék vissza egy ember maga által alkotott értékeire. S minthogy továbbá kapcsolattartásunk - ismeretségünk három éve alatt egy vagy két rövid találkozás - meglehetősen felületes volt, szemmel láthatóan az én hibámból - nem marad más hátra, mint hogy az ösztönös képzelet állásfoglalására hagyatkozzak; amely eddig még mindig a felebarátjairól ítélő gyenge ember legtetszetősebb vélekedéseit hozta a felszínre. - Mindez a következőképpen jelenik meg előttem: Fischer úr és felesége valahol a bolygóközi térben ülnek elrejtőzve. Éppen reggeliznek, s lelkileg és testileg is készülődnek a fárasztó napi teendőkre. Gottfried: Úgy látszik, egy pár új szárnyat kell beszereznem. Brigitte kérdően tekint rá. Gottfried: A régiek már zsugorodódnak látszanak. Brigitte: Nem tudnak már megtartani? Gottfried: Még tartanak. De csapásaik már nehézkessé váltak. Brigitte. Vagy te váltál nehezebbé. Gottfried: Túl hangos már a zizegésük. Brigitte: Mert erősebbé váltál, kedvesem. Fütyülnek is? Gottfried: Nem fütyülnek. Még csak az hiányozna! Brigitte megbíz egy segédangyalt, hogy hozza be a szárnyakat, kritikusan méregeti azokat. Egy pár óriási fehér szárnyról van szó, helyenként sárguló foltokkal. Brigitte: Még elmennek valahogy. De vegyél csak újakat, ha már eleged van belőlük. De én a te helyedben ... Gottfried: Mit tennél a helyemben? Brigitte: A helyedben, kedvesem? Reggelire megelégednék három szelet kenyérrel. És rajtuk kevesebb vajjal. És éjszaka ... Gottfried zavarodottan emeli fel tekintetét. Brigitte (szívélyesen és együttérzőn): ... és éjszaka a helyedben megkísérelném, hogy kíméljem a szívem, és nem igyekeznék lábbujjhegyen járva a hűtőszekrény felé ... Gottfried (némi izgalommal): A te hallásod! Brigitte: A te súlyod, kedvesem! Egyébként hova röpködsz el ma? Gottfried (magát nyugtatva): Ha mindenütt jelenlévő tudna lenni az ember! Brigitte: Mégsem lehet, tudod te ezt. Gottfried: Nézz csak le! Ezerfejűen állnak, az egész földfelületen szerteszórtan, felemelt karokkal és ... 78
