Déry Tibor: Barátságos pesszimizmussal. „A jövőben nem bízom, menetirányunk rossz”. Cikkek, művek, beszédek, interjúk, 1965-1977 - Déry Archívum 17. (Budapest, 2003)
Függelék - Felelet. Filmforgatókönyv (1972)
("felelet JULISKA hirtelen megijed, Bálint háta mögé kerül, átkulcsolja a nyakát. Te, Bálint, azért ne vadulj! BÁLINT lerázza magáról a lányt. Engedj el! JULISKA ijedten. Mi bajod, Bálint? BÁLINT indulatosan. Az, hogy nem tudom, minek vagyok a világon! Hogy minek élek, ha senkinek sem kellek! Szenvedélyesen. Hol a helyem? ... Van itt nekem egyáltalán helyem, mondd meg, ha tudod. Hova menjek? ... mit csináljak, hogy ne dögöljek éhen, s ne döglesszem ki az anyámat is, a családomat. Nem látom, hogy sehol sem kellek, senkinek ... JULISKA át akarja ölelni, rémülten. Dehogy nem kellesz! BÁLINT lerázza a lányt, egyre kétségbeesettebben. Engedj el! Amióta az eszemet tudom, mindig dolgoztam, ha engedtek, még sincs helyem. Mindent elvégeztem, amit rámparancsoltak, még sincs helyem. Kitanultam egy szakmát, ez az átkozott kezem mégsem kell senkinek. Olyan vagyok már, mint egy kivert rühes kutya, aki nem mer az emberek közelébe menni. JULISKA rémülten. Bálint! BÁLINT. Hallgass! Jóformán még hozzád sem merek eljönni, mert itt is csak szégyenben maradok. Még be sem teszem a lábamat hozzád, már hozod is a leveseket, meg azt a büdös tököt, hogy éhen ne haljak a szemed láttára. S miért jönnél feleségül egy kivert kutyához? Juliska szájára tapasztja kezét, Bálint lefejti. Hagyj békén! Azt mondd meg, ha tudod, hogy miért vagyok én fölösleges ezen a világon. Meg hogy miféle világ ez, ahol a rendes, dolgos embereket a szemétdombra hányják? Magán kívül, öklével veri az asztalt. Juliska le akarja fogni a kezét. BÁLINT. Menj el tőlem, mert ... mert ... Juliska rémülten hátrál, majd arccal az asztalra veti magát, hangosan sírva fakadt. BÁLINT meghökkenve nézi. Ne bőgj! ... Mi bajod? Juliska egész testében rázkódva sír. BÁLINT lassan odamegy hozzá, nézi. Mi bajod? JULISKA hüppögve. Még azt kérdi tőlem, hogy mi bajom. BÁLINT. Ne sírj! JULISKA. Dehogy nem sírok! BÁLINT. De miért? JULISKA. Mert agyon akartál verni. BÁLINT elképedve. Én téged? Agyonverni? JULISKA zokog. Igen, agyon akartál verni. Hiszen még azt is a szememre hánytad, hogy ebédet főztem neked. Agyon akartál verni, mert egy tökfőzeléket adtam be neked. Bálint önkéntelenül elneveti magát. JULISKA a fél szemével kiles rá. Te nagyon kegyetlen egy fiú vagy, Bálint! BÁLINT. Kegyetlen! Én? JULISKA. Velem nem is gondolsz. Látom, hogy már nem is akarsz elvenni feleslegül. 606
