Déry Tibor: Barátságos pesszimizmussal. „A jövőben nem bízom, menetirányunk rossz”. Cikkek, művek, beszédek, interjúk, 1965-1977 - Déry Archívum 17. (Budapest, 2003)
Függelék - Felelet. Filmforgatókönyv (1972)
(Jelelet FARKAS. Micsoda összefüggés van az én társadalmi helyzetem s az emberszeretetem között? JÚLIA növekvő ingerültséggel. Bocsásson meg ... nem akarom kitanítani ... Én csak azért beszélek, mert olyan rettenesen féltem magát ... FARKAS. A féltést hagyjuk. Az érzelmi aláfestés nem válik a gondolkodás javára. Tehát micsoda összefüggés van az én társadalmi helyzetem s az emberszeretetem között? JÚLIA indulatosan. Professzor úr megveti az embereket ... Bizonyára személyes tapasztalatai alapján nézi le őket ... Azoknak a tapasztalatoknak az alapján ... igen ... melyeket a saját környezetében szerzett... Pedig az a környezet, amelyben maga él, nem azonosítható az emberiséggel, mást pedig nem ismer. FARKAS. Miféle környezet az, kérem? JÚLIA. Az uralkodó osztály. FARKAS. Úgy ... úgy ... hát erről van szó? Értem ... az osztálykérdés. De én nem uralkodom, kérem. S tudvalevő, hogy környezetemről lesújtó véleményem van. JÚLIA. Megveti őket, de szolidáris velük. Mert különben miért maradna meg köztük? FARKAS. Helyes. Ezek szerint tehát én nemcsak az egész hasított patájú egyetemi faunával vagyok szolidáris, hanem például a kultuszminisztériumi államtitkárral. Sőt magával a miniszter úrral is. Szolidáris vagyok velük, tehát felelős is értük. Lábával dobol. Nincs egyéni felelősség, ugye? S ha a miniszterem lop, akkor engem is felköthetnek helyette? S a születésem is számon kérhetik tőlem, s az ükapáim pallosjogát. Hát én nem kérek ebből a sváb filozófiából. JÚLIA indulatosan. Maga nem való közéjük. Miért nem akarja felismerni valóságos érdekeit? FARKAS gúnyosan. Nyilván mert nem ismerem magamat. S mert nem ismerem azokat a nagy tudományos lehetőségeket sem, melyek bennem szunnyadoznak. Megvető tekintet Angélára. Amint látom, a két hölgy jól megérti egymást, tán már meg is egyeztek személyemet illetően? ANGÉLA. Zénó! JÚLIA felindultan. Miért mentette ki azt az embert a Dunából? Meg tud erre őszintén felelni? ANGÉLA mind a két kezével az asztalba kapaszkodik. Rémülten. Kimentett egy embert a Dunából? JÚLIA. Nem tudta? ... Tavasszal! A saját élete kockáztatásával. Farkas feláll, az ajtó felé indul, kissé biceg. ANGÉLA. Ne bicegj! FARKAS megfordul. Jól van, nem megyek kocsmába. A vacsorát küldd a szobámba! Kimegy. ANGÉLA leveszi csiptetőjét, gyöngéd tekintetet vet Júliára. Sok mindenben nem értek magával egyet, de abban igaza van, hogy Zénónak más társaságra van szüksége, komoly tudósokra, akik munkájuknak élnek, nem az érvényesülésnek ... Nekem olyan nagy megnyugvás, hogy most három szobával odébb az íróasztala mellett ül, s mi itt ketten a közelünkben tudjuk, s rá gondolhatunk. 566
