Déry Tibor: Barátságos pesszimizmussal. „A jövőben nem bízom, menetirányunk rossz”. Cikkek, művek, beszédek, interjúk, 1965-1977 - Déry Archívum 17. (Budapest, 2003)

1977 - Tükörcserepek

1977 emlékezet zegzugos törénelmét igyekszem leleplezni. S ha mögüle egy emberi sors változatai is fölsejlenek, annyi baj, annak is meglehet a haszna. Emlékezet és idő jó összjátékára hagyatkozva toliam tehát nyilván a legkényelme­sebb technikát fogja választani, a szerpentinutat, vagyis a képzettársítást. Emékeim hasonlóságának vagy ellentéteinek párosítása révén párosítását követve. * Egy nagy, színezett üvegládikó, belehányt családi fényképekkel. Az ábrázoltak ter­metük nagyságának sorrendjében láthatók, szélről a legidősebb, az öt-hatéves Jenny Zseni nagynéném, mellette anyám egy évvel fiatalabb anyám, majd Hermann nagy­bátyám, a legkisebb; mind a hárman bokáig érő, csipkézett szélű szoknyácskában. A fénykép kép hátán aranybetűkkel készítőjének neve; ez sajnos elkallódott emlékeze­tem útvesztőjében, a kíváncsi, bosszankodó utókor hiába kéri tőle számon. Elképze­lem - későbbi személyes tapasztalatokra támaszkodva - a helyszínt, a nagy, üvege­zett műtermet, itt ott a fény, árnyék illő beosztása érdekében apró fekete függönyök­kel, amelyeket a maestro egy hosszú rúddal ide-oda tologatott; a terem közepén pe­dig egy gólyalábakon ugorgotó, nyugvó fekete kendővel letakart, ormótlan nagy lá­dát, a kendő alól fenyegetőn kimeredő üvegszemmel. A szertartás kezdete: az ábrázolondót a gyermeket egy székre ültetik, amely mögé a mester - a kísérők kívánsága szerint - egy alpesi hegyi tájat vagy egy legelőt tehenekkel, vagy a hiteles köznapi valóság képviseletében egy várkastély tróntermét ábrázoló kulisszát tol, majd maga is eltűnik a fekete kendő mögött. A szerkezet a kellő távlat megozerkcsz tése bemérése céljából előre-hátra gurul. Starthelyét elérve a művész ismét kibonta­kozik a kendő alól. - A lencsébe tessék nézni! Ne tessék mozogni! - szól huszárkn pitányi huszárőrmesteri hanglejtéssel, vagy ellenkezőleg, negédes-szelíden. S az áb­rázolandó alaknak, aki eddig aránylag nyugodtan ült a helyén, hirtelen hangyák le­pik el a testét, a fojo egész terjedelmében, minden idege, ina, izma rángatódzni kezd, s egy azt érzi, megh szörnyethal, ha nem vakarhatja meg nyomban a nagy lábujját. S ha a műtétet meg kell ismételni? A művész szakmai önérzetének, vagy a meg­rendelő pénztárcájának kívánságára? * Az üvegládikából még milyen képek emlékei támadnak föl hevenyebb életre? Számtalan meztelen kövér csecsemőé, kik mai férfiszememben oly egyformák, mint két hangyabáb; közöttük rokoni és barátai egyedek között nyilván én is helyet fog­lalva, ostobán nevetgélünk magunk elé, máris elfeledkezvén a megszületés s az öl­melegből a hidegbe szakadás sokkjáról, s még mit sem sejtve az élet majdani fagy­pontjairól. Bár Zsorzsi öcsém - emlékezetem szerint - ráncos sárga már aggódón összeráncolt homlokkal lépett ki a világba, mintha megsejtette volna, hogy Ausch­witzban fogja végezni. A pesti korzónak a Vigadó előtti részlete nyomul be emlékezetembe: a használat Buchwald cég zöld vasszékei - melyeknek használatáért egy kis sárga cédula ellené­ben négy vagy hat fillért kellett fizetni a pénzbeszedő asszonynak, kinek ide-oda ci­369

Next

/
Thumbnails
Contents