Déry Tibor: Barátságos pesszimizmussal. „A jövőben nem bízom, menetirányunk rossz”. Cikkek, művek, beszédek, interjúk, 1965-1977 - Déry Archívum 17. (Budapest, 2003)
1977 - Fehér György: Emlékek József Attiláról. Tv-beszélgetés Déry Tiborral
1977 kát, és ott ismerkedtünk meg. Nem emlékszem már, hogy ő ült-e már ott, amikor én jöttem, vagy ő jött később, és én voltam kihallgatáson Osvátnál; tudom, hogy ott láttam őt először, és meg kell mondanom, hogy nem kedveltem. Nem tetszett nekem, nem tetszettek nekem a rövid tömpe ujjai, a túl hosszú, vékony nyaka, az egész megjelenése ellenemre volt. Annál jobban megszerettem később, amikor baráti viszonyba kerültünk, és ez a baráti viszony a későbbiekben - mondom - szakaszokban meglehetősen meghitt volt. FEHÉR. József Attila nem érezte meg a ... DÉRY. Megérezte, és egy képzelt beszélgetésben - azért mondom, hogy képzelt- ben, [mert] megírtam egy könyvben is ma már nem emlékszem, hogy valóban mondta-e vagy pedig csak én képzeltem el, hogy szememre hányja, nem szerettem őt akkor ennél az első találkozásunknál. Emlékszem például arra, hogy ezen az első találkozásunkon elszavalta egy versemet, ez is visszatetsző volt - én akkor teljesen ismeretlen költő voltam, külföldről jöttem haza -, hízelgésnek vettem, hogy rögtön kilép a színre egy versemmel, mintha meg akarna főzni. Persze én akkor még nem tudtam, hogy neki egy komputerszerű agya van, százával raktározta el benne a verseket, úgyhogy bármelyik költőtől el tudott mondani nem is egy, több verset is. Én nem forogtam irodalmi körökben, meglehetős magányos bölény életet éltem, így tehát nem fordultam meg azokban a körökben, amelyekben Attila esetleg járatos volt. Emlékszem, azt hiszem, arra az elragadtatott cikkre, amellyel Ignotus fogadta József Attila első verseinek a megjelenésekor. Nem emlékszem most már a cikknek a címére, csak azt tudom, hogy egy elbűvölt lelkiállapotról, Ignotus elbűvöltségéről szólt. - Mind a ketten bejáratosak voltunk az akkori Andrássy úti Japán kávéház című intézménybe, ahol József Attila azzal ejtett engem bámulatba, hogy órákig tudott sakkozni Nagy Lajossal, és én mint rossz és kezdő sakkozó bámultam egyrészt kitartásukat, másrészt tudásukat. Aztán nagyon gyakran együtt mentünk el a kávéházból, ő nemegyszer nálam aludt, rengeteget beszéltünk versekről, egyébről sem, illetve politikáról is beszéltünk természetesen, kommunizmusról és versekről, alapdologban egyetértettünk, egyrészt a költészet fontosságában, másrészt a kommunizmusnak a perdöntő szerepében a majdani világképben. Ebben egyetértettünk, és ezen az alapon vitatkoztunk költőkről. Idetartozik Attilának Babits Mihályhoz való viszonya is. Babits Mihály egy Baumgarten-féle alapítványnak volt a kurátora, azaz ő határozta meg - Babits -, hogy az évi díjakat, illetve az évi jutalmakat kik kapják egy vagy három évi időtartamra. Baumgarten egy gazdag iparmágnás volt, aki nem tudom mekkora összegű alapítványt tett olyan írók számára, akiket a közönség még nem ismert el, tehát nem úgy, mint Herczeg Ferencet, hanem akik a közszereplés margóján szerepeltek. Az évi díj jelentős volt, azt hiszem háromezer pengőre rúgott, az sok, pengőben nem tudm, én csak azt tudom, hogy a dollár ma mennyit ér, de hogy az akkori pengő mit ér, arra nem emlékszem. Meg lehetett jól élni belőle egy évig. Volt az ezerpengős jutalom, ami azt hiszem, hogy egy évre szólt, és amit én például sértődötten nem fogadtam el, 332
