Déry Tibor: Barátságos pesszimizmussal. „A jövőben nem bízom, menetirányunk rossz”. Cikkek, művek, beszédek, interjúk, 1965-1977 - Déry Archívum 17. (Budapest, 2003)
1977 - Fehér György: Emlékek József Attiláról. Tv-beszélgetés Déry Tiborral
1977 mert nekem is egy ilyet akartak kiadni. Énnekem akkor világmegváltói szerepemben az volt a véleményem, hogy nekem kijár háromévi szabadság munkában; persze nem volt igazam, mert rossz dolgokat írtam abban az időben, és duplán megsértődtem, mert József Attila is csak egy ilyen ezerforintos jutalmat kapott. Ő azonban elfogadta, én visszautasítottam. O elfogadta, érthető volt, hogy elfogadta, de énnekem nem volt életszükségletem, hogy ezt az ezer forintot megkapjam - ezer pengő volt, azt hiszem, abban az időben, nem forint -, nekem jómódú családom volt. Külön éltem, de bármikor visszaköltözhettem az anyámhoz, Attila azonban egyes-egyedül volt, magára hagyatva, joga volt arra, hogy elfogadja ezt az ezer pengőt. Emlékszem arra, hogy neki volt egy külön nem is kellemes emlékű vitája Babitsosai, írt egy pamfletét, egy rendkívül goromba, kegyetlen pamfletét Babits ellen, amelyet aztán később megbánt, versben bánt meg. A versnek a címére persze megint csak nem emlékszem, de tudom, hogy Babits megbocsájtotta neki ezt az erőszakos támadást, és ha nem szerette is - sem a költészetét, sem magát az embert -, de azért egy jutalomra mégis érdemesnek tartotta. Most áskálódnom kellene az emlékezetemben, mert sok oka volt a sértődöttségre, többek között például az, hogy nem küldték ki a Szovjetunióba, amihez ugyan Babitsnak édeskevés köze volt; én most inkább az általános sértődött állapotára emlékszem vissza, hogy öngyilkos lesz. Ez már - ami az én személyemet illeti, és azt hiszem; barátait illetően is áll - csak az utolsó idejében, amikor már szanatóriumban feküdt és idegorvosi kezelés alatt állt, és amikor zavaros szakaszok váltogatták egymást egészen tiszta elmebeli állapotokkal, akkor valóban az ember félt attól, hogy megismétli gyerekkori előző öngyilkossági kísérleteit, és talán szemrehányás is illetné a barátait, hogy ennek ellenére beleegyeztek abba, hogy kikerüljön a szanatóriumból. Ezt azonban ő maga szorgalmazta. Igen érzékeny lelkiismerete volt, bántotta, hogy barátaik, legfőképp egy Hatvány Bertalan nevű - a gazdag Hatvány családból származó - barátjának a pénzén fekszik a drága szanatóriumban, és passzív ellenállást is tanúsított abban az időben. Én nemegyszer meglátogattam ott a szanatóriumban, és talán valószínűleg észrevettem ezt az ellenállását a baráti gondoskodás ellen, az ember hozott neki narancsot, gyümölcsöt, egyebeket, ezeket titokban elajándékozta másfelé. Nem akart megmaradni a szanatóriumban. Kifejezett kívánsága volt, hogy ne fogyassza a barátainak, Hatvány Bercinek a pénzét, és adják őt családi gondozásba, tehát a Szárszón élő nővéreihez, ahol később aztán egyik elmebajos szakaszában elkövette a végső, utolsó öngyilkosságot. Ez köztudott, úgyhogy erről talán nem is kell beszélni. FEHÉR. Mikor tetszett vele utoljára találkozni? DÉRY. Ott a szanatóriumban találkoztam vele utoljára. Beszélgetésüknek a végére értem, gondolom, fölolvasom ítélet nincs című könyvemből a József Attiláról szóló fejezetnek a legvégét, amely összefoglalja az életéről és a költészetéről szóló végső ítéletemet. Nézem, van-e még valamilyen anekdotaszerű emlékem, de nem jut most más eszembe, úgyhogy azt hiszem, hogy beszélgetésünknek talán a végére járunk, és az333
