Déry Tibor: Barátságos pesszimizmussal. „A jövőben nem bízom, menetirányunk rossz”. Cikkek, művek, beszédek, interjúk, 1965-1977 - Déry Archívum 17. (Budapest, 2003)

1977 - Emlékeztető

1977 Tárgyi és életrajzi vonatkozások: az író sokadik cike április 4-e alkal­mából. Ezúttal azonban már nem az 1944-es ostromról és a háború vé­géről ír, hanem az öregségről. Arról sem teljesen újat, csak bevezető- és zárósorokat az ítélet nincs 13., Az öregség és folytatása fejezetéből vett részletekhez, amelyek teljes egészében az elmúlással és az öreg­kort értelmesen fogadó magatartással foglalkoznak. - A nyitó és záró bekezdések okán mindenképpen kötetünkbe tartozik, ám nem hagyhat­tuk ki a közébük emelt részeket sem, hiszen a közlés így kerek egész. (S talán az sem érdektelen, hogy ebből az alkalomból írójuk mit emelt ki a korábbi írásából.) A címet - Emlékeztető - Déry másodszor használja a Népszabadság­ban. Az 1968. április 4-i számban az Emlékek az alvilágból című visza- emlékezéseinek részletközlése fölött utalt vele arra, hogy írása nem eredeti, csupán válogatott átvétel az eredetileg 1954-ben közzétett mű­ből (teljes szövege: Botladozás. l.köt. 74-146.) Az öregember sorsa, hogy többet tekint hátra, mint előre. Mert emitt mit kereshetne? ... reményt? ... Mire? ... hogy a világból kivonulásakor a sors kegyelmes lesz hozzá, testi-lelki búcsúját megkönnyítendő? Vékonyka szál remény ahhoz a szénaboglyához képest, amelyet a fiatalkor rakott magasra életörömből és tapasztalatlanságból. Az öregségről s az öregedésről írjak tehát azzal az ürüggyel, hogy értek - érteni vé­lek - hozzá? De minek? A fiatalokat a „sosem halunk meg” tétel alapján nem érdek­li. Holott hányán vagyunk nyugdíjasok Magyarországon, akiket végső soron - ha nem tudnak is róla - a fiatalok tartanak el! Egyébként is, ami az öregségről tudható - amit tudok azt már tíz évvel ezelőtt. 73 éves virgonc koromban elmondtam. Elismételni? Mondjuk, emlékeztetőül a ma­gam számára s azoknak az örvendetesen hetyke fiataloknak a hasznára, akik remél­hetőleg egyszer majd túllépnek rajtunk, mai ostoba öregeken. „Tudomásul venni az öregedést, ha némi mélabúval is, közhely, amely az emberi­ség eszmélkedése óta süti ránk igaz fényét. Fogadtassék el, azt ajánlom, mert egyet­len védekezésünk. S kellő őszinteséggel vétessék tudomásul, vagyis nem azt játszva, hogy megvénültnek lenni kellemesebb állapot, mint fiatalnak, bölcsnek jobb, mint bolondnak, fogatlannak, illetve műfogúnak egészségesebb, mint 32 foggal harapós­nak, ágyban, szerelemre tehetetlenül bölcselkedni férfielméhez illőbb foglalkozás, mint egy fiatal derekat átkarolni, vagy akár csak a szív fondorlatain tűnődni, egyszó­val nem azt hazudva, hogy a súlytalanság állapota kívánatosabb az élet súlyánál. Tes­tünk hanyatlik: tudomásul vétetik, de fölénnyel. Vigasz - ha vigaszra szorulnánk - mindig akad. Igaz, hasat eresztettünk, de az még mindig mennyivel laposabb, mint némely más író kortársunké. Vagy fordítva: ha méretre tekintélyesebb a másikénál, mennyivel súlyosabbak gondolataink is. Igaz, lábszárunk nevetségesen elvékonyo­327

Next

/
Thumbnails
Contents