Déry Tibor: Barátságos pesszimizmussal. „A jövőben nem bízom, menetirányunk rossz”. Cikkek, művek, beszédek, interjúk, 1965-1977 - Déry Archívum 17. (Budapest, 2003)
1977 - Nyilatkozat a Charta 77 ügyében
1977 Nyilatkozat a Charta 77 ügyében Kiadatlan. - Eredeti (?) német nyelvű hangfelvétele a Magyar Rádió Hangarchívumában (D-1851), másolata a P1M Hangtárában (K 1957). - Nyersfordítása Púja Frigyes Aczél Györgynek címzett, Budapest, 1977. január 27-i keltezésű levelének mellékleteként: PIM Déry-hagyaték 64., Naplók, jegyzetek, interjúk kézirattári egységében: Interjúk pallium. Magyarul itt először - Csala Károly fordításában. Tárgyi és életrajzi vonatkozások: 1976 nyarán - Charta 77 néven - Csehszlovákiában ellenzéki/polgárjogi mozgalom indult. A hatóságok 1977. január 6-án adminisztratívan is felléptek ellene: letartóztatták a szervezet ügyvivőjét, Pavel Kohoutot; ami világszerte, így a magyarországi ellenzék köreiben is visszatetszést, sőt tiltakozást váltott ki. Szolidaritási nyilatkozat készült, amelyet harmincnégy ismert értelmiségi írt alá: Bence György, Csalog Zsolt, Csoóri Sándor, Dalos György, Donáth Ferenc, Donáth Péter, Eörsi István, Erdélyi Ágnes, Fehér Ferenc, Fodor Géza, Háber Judit, Haraszti Miklós, Heller Ágnes, Jánossy Ferenc, Kardos Júlianna, Kenedi János, Kis János, Kocsis Zoltán, Ludassy Mária, Márkus György, Márkus Mária, Mészöly Miklós, Nádas Péter, Pap Mária, Petri György, Pór Péter, Radnóti Sándor, Réz Pál, Sós Vilmos, Szabó Miklós, Tordai ZAdor, Vajda Mihály, Várady Szabolcs és Vezér Erzsébet. Mint a névsorból látható, a szervezők az írók, kritikusok, filozófusok, történészek, zenészek középnemzedékére támaszkodtak, kihagyva az állásfoglalásból a szakma „nagy öregjeit", mint például Illyés Gyulát vagy Déry Tibort. (A teljesség kedvéért említsük meg, hogy amikor Déry Vas Zoltántól értesült az aláírásokról, maga is csatlakozni kívánt a tiltakozókhoz, de Böbe letorkolta. L. Vas Zoltán visszaemlékezéseit in Bodosi György: Illyés Gyula Tihanyban. Pécs, 1990. 123- 124.) A nyilatkozat január 9-i közzététele a külföldi sajtóban azonban így is feltűnést keltett; s ez a hazai hatalomnak bel- és külpolitikailag egyaránt kellemetlen perceket okozott. Aczél György, aki változatlanul a minisztertanács alelnöke és a kulturális területért felelős vezető volt, úgy vélte az esemény élét tompítani - elsősorban a továbbra is ugrás- rakész baloldali pártellenzék (és a magyar művelődéspolitikával elégedetlen szovjetek) előtt -, hogy igyekezett elbagatellizálni a nyilatkozat jelentőségét, azt sugallva, hogy az aláírók között nincsenek kiemelkedő és elismert személyiségek. (L. Réz Pál visszaemlékezéseit in Kor311
