Déry Tibor: Barátságos pesszimizmussal. „A jövőben nem bízom, menetirányunk rossz”. Cikkek, művek, beszédek, interjúk, 1965-1977 - Déry Archívum 17. (Budapest, 2003)
1976 - Albert Zsuzsa: Déry Tibor - találkozásairól. Rádióbeszélgetés Déry Tiborral.
1976 ne egy fiatalembert, aki még akkor kezdett el botladozni a Nyugat hasábjain. Emlékszem például egy kijelentésére. írtam egy époszt, amely soha nem került később a nyilvánosság elé. Kegyetlenül rossz volt. Én azonban felolvastam neki abban a hiszemben, hogy jó, és Tóth Árpád, akit becenevén Pádinak szoktunk mondani, azt mondta róla, világirodalmi jelentőségű. Persze hogy ebbe a dicséretbe én belebuktam. Később azért volt ritka találkozásunk, mert az I9l9-es magyar Kommün bukása után Bécsbe, majd Franciaországba emigráltam, s én leveleket írni nem szeretek.- Tóth Árpád és Füst Milán már az író Déry Tibor társai voltak. Édesanyjáról sokat és nagyon szépen írt. Mit kapott tőle? Milyen volt az édesanyja? Hogyan emlékszik vissza erre a hosszú életű asszonyra fiatalságában és öregségében?- Kisgyerek voltam, ő úgynevezett szép fiatalasszony. Ebből a korszakomból nemigen van elmondható emlékem, kivéve az az egy, hogy anyás gyerek voltam, és amióta az eszemet tudom, legbensőbb erőmmel ragaszkodtam anyámhoz, egészen a haláláig. És ma, amikor már nem tudom hány éve annak, hogy meghalt, még ma is tudok róla álmodni, holott ritkán álmodó ember vagyok.- Egyre jobban kiderül, hogy az írófélének milyen fontos az édesanyja, talán még fontosabb, mint másoknak, akik előbb-utóbb igazi felnőttek lesznek. Az írónak mindig szüksége van az anyjára, akihez menekülhet, akit igazi támasznak érezhet.- Nemcsak az íróknak. Az emberek általában ragaszkodnak az anyjukhoz, bár éppen ami az írókat illeti, úgy tudom, hogy a ma élő írók között vannak, akik az apjukhoz jobban ragaszkodtak. Ami engem illet, apámmal szemben utólagos lelkiis- meretfurdalásom van, mert az, amiről ő talán nem is tudott, az a körülmény, hogy az anyám, akit mindenekfölött szerettem, szükségszerűen őt másodállásba szorította, mondom, lehetséges, hogy erről nem is tudott, de azt hiszem, ezt a vezeklésemet megírtam az ítélet nincs című könyvemben.- Nézegettem az édesanyja fiatalkori fényképeit. Nagyon szép volt. Ahogy ír róla emlékeiben, a tanárai is szerették, és hogy jó tanuló volt az édesanyja. Erre felfigyeltem. Persze szép lány is voltam, mondta tárgyilagosan annak idején, nyilván ilyen maradt öregségében is, amit Déry Tibor megírt kisregényben, és amelyről film is készült.- Anyámról szóló emlékeim közül a legmeghatóbb az, hogy mennyire szerette az irodalmat, mintha már beszéltem volna erről, arról például, hogy kislány korában kijelentette, hogy ő csak Schillerhez fog férjhez menni. Aztán, hogy eminens tanuló volt minden tárgyban, szóval jó eszű, de az irodalomtanára volt az, aki iskolás lány korában mindig hazakísérte őt. Ezek ilyen szórt emlékeim, amelyekről azt hiszem, hogy írtam és beszéltem is. Legmeghatóbb számomra ezek közül például az, hogy eltörte a lábát öreg korában, 94 éves korában, és ágyba kényszerült. Volt egy rádiója az ágy lábánál, amit gombnyomással meg tudott indítani és el tudott zárni. Ami irodalomról szóló előadás elhangzott benne, azt, ha rosszul is tudott magyarul, mind meghallgatta. Azért tudott rosszul magyarul, mert bécsi születésű volt és Bécsben nevelkedett. Nemcsak hogy meghallgatta, hanem olvasni is állandóan olvasott, utolsó lélegzetéig úgyszólván. És nem érte be az olvasmány egyszerű tudomásulvételével, 302
