Déry Tibor: Barátságos pesszimizmussal. „A jövőben nem bízom, menetirányunk rossz”. Cikkek, művek, beszédek, interjúk, 1965-1977 - Déry Archívum 17. (Budapest, 2003)
1976 - Albert Zsuzsa: Déry Tibor - találkozásairól. Rádióbeszélgetés Déry Tiborral.
1976 doztam róla. Ha hazatértemben benyitottam a kis szobámba, akkor mindig azzal a titkos reménnyel [tettem], hogy a hölgy, minthogy nagyon kicsit volt a szoba, csak egy szék, egy asztal és egy ágy fért el, a hölgy az ágyamon fog ülni és vár engem. Persze ez esze ágában sem volt, de én ezzel múlattam magamat egészen addig a pillanatig, amíg egyszer, benyitva a szobába, az ágyon nem a hölgy, hanem Füst Milán ült, aki egyenesen Magyarországról jött azzal, hogy néhány hetet tölt ott. Jókat nevetünk együtt. Ez a nevetés már az első napon, annak első öt percében megvalósult, tudniillik Füst Milán elmondta, hogy a vonatról jövet egy szűk kis utcán ment át, ahol az ablakokban csábos mosolyú, fiatal hölgyek könyököltek, nagyon sok fiatal hölgy, akik mind rámosolyogtak. Füst Milán ezt nem annak tulajdonította, aminek ez szólt. O angol afrikai utazónak öltözött, amikor Dubrovnikba érkezett, hosszú, kockás nadrág volt rajta, sportsapka, a nyakában több messzelátó lógott, úgyhogy a civilizációhoz szokott hölgyek méltán mosolyoghattak ennek láttán. Füst Milán azonban, mondom, saját személyiségének tulajdonította ezt a tetszésnyilvánítást, és rögtön el is mondta nekem. S csak amikor felemlítettem neki, hogy ez a kis szűk utca és a benne mosolygó hölgyek mire szolgálnak, akkor kezdődött el kettőnknek ez a közös nevetése, amelynek nem lehetett a végére jutni, mert az ember egy óra múlva, másnap, harmadnap újra megismételte, és ugyanolyan nevetésre ingerelte, mint első alkalommal. Nagyon valószínűnek tartom, nem tudok természetesen visszaemlékezni arra, hogy milyen döntő fontosságú, életbevágó filozófiai kérdésekről beszélgettünk, legföljebb ezeknek a beszélgetéseknek és az ezeket kísérő leveleknek a stílusára emlékeztem, amely igyekezett formailag is mulatságos lenni. Füst Milán Tibuskának szólított legtöbbször, de a leveleiben ezt követte rangomnak, királyi fenségemnek, isteni voltomnak bő leírása. Ezek a levelek ma is megvannak: azok, amiket én válaszoltam, azokra nem emlékszem, sajnos nincsenek meg.- Füst Milán barátsága mit nyújtott az író Déry Tibornak? Alakított-e irodalomszemléletén vagy ez az alakítás kölcsönös volt?- Nem hiszem, hogy kölcsönös volt, mert Füst Milán egy kiérlelt egyéniség volt már, amikor én megismertem, éspedig olyan változatlan és megváltoztathatatlan nomád, akire idegen befolyás, és főképp egy ilyen fiatal gyereké, mint amilyen én voltam, nemigen hathatott. Egyébként van egy verskötetcíme, amely úgy szól, hogy Változtatnod nem lehet, ezt rá is lehet vonatkoztatni. Az, hogy énrám mennyire volt hatással, hogy ez a hatás hol nyilvánult meg, erre csak azt a választ tudom adni, hogy bizonyára hatott rám, szemléletemre a világ figyelésében, de stílusában soha. Én kezdettől fogva, ha gyakran más befolyásoknak is engedve, de azért nagyjából önálló tudtam maradni.- Tóth Árpádról még keveset beszélt.- Valóban keveset, nem mintha kisebb hatással lett volna rám, vagy mintha kettőnk barátsága lazább lett volna, mint az, amely Füst Milánhoz kötött. Egy dologra emlékszem például, ami csak fokozta iránta való szeretetemet és tiszteletemet, s ez, hogy jó írónak tartott. Tudja, hiúságánál lehet leginkább megfogni az embereket, plá301
