Déry Tibor: Barátságos pesszimizmussal. „A jövőben nem bízom, menetirányunk rossz”. Cikkek, művek, beszédek, interjúk, 1965-1977 - Déry Archívum 17. (Budapest, 2003)
1975 - Bemáth Aurél nyolcvan éves
1975 Nem tudom, vajon illik-e az én rossz, gyámoltalan németségemmel ítéletet merészelnem mondani Thomas Mannról. A hozzá való viszonyom, rövid formába öntve, így hangzik: csodálom, ámde nem szeretem. A német, sőt a világirodalom egyik legtiszteletreméltóbb, legjelentősebb alakjának látom, műveivel éppúgy, mint hatása révén figyelmet érdemlőnek és érdekesnek, de két művész kapcsolatát nem az egyikük vagy másikuk értéke vagy értéktelensége határozza meg: számos egyéb tényező, mint a vérmérséklet, ízlés, idegek és nem utolsósorban a saját művészi hagyomány befolyásolja kölcsönös viszonyukat. Ami engem Thomas Manntól elválaszt, számos tekintetben talán hízelgőbb lehet művére és lényére, mint világszerte elismert kiválóságának dicsérete. Az ellene fölhozott legismertebb kifogások, mint bizonyos terjengősség, mesterkéltség, keresettség, saját művészi képességeiben való tetszelgése, engem kevéssé vagy egyáltalán nem érdekelnek, ez mind talán erényének szükséges fonákja. Ami engem személyesen bizonyos mértékben idegenkedésre késztet, az ő művészetében is előtérbe tolakodó, mindent átszínező polgáriság, a német polgár államfenntartó ereje. Polgáriság, itt nem politikai állásfoglalásként véve, hanem mint egy harcrakész, olykor harcias szellemi állapot, amelynek természetesen tompítania kell egy más nemzetiségű és más osztályhoz tartozó olvasó lelkesedni képességét. Feltéve, hogy a művészet a legmeredekebb csúcsain - tehát Thomas Mann-nál is - osztálynélküli, viszont mindenkor osztályhoz kötődő formában mutatkozik meg, éppenséggel az a benyomásom, hogy a polgári elem Thomas Mannái elfedi az ő nagy művészetét. Annak az elismerésre méltó, feszes intellektuális fegyelemnek ellenére, amellyel művét világpolgári meggyőződéséhez idomítja, úgy rémlik nekem, mintha a költő gyakran a maga túlságosan német polgári fejével keresztüldöfné a műalkotás szövetét. Ha lehetősége lett volna életében egy kicsit kortyintania a Lethe vízéből, akkor talán jótékonyan megfeledkezett volna magáról. Bernáth Aurél nyolcvanéves Először: Élet és Irodalom 1975. nov.15. 46.sz. 3. - Golyóstollat írt fogalmazványa a PIM Déry-hagyatékának 80., Vegyes irodalmi jegyzetek kézirattári egységében: Én és a gyilkos pallium, Én és a gyilkos II. címkéjű füzet. - 3 f. terjedelmű gépiratmásolata uo. — a szerző kisebb javításaival - 63., Beszédek, cikkek, műfordítások kézirattári egység: Cikkek 4 pallium. Az Élet és Irodalom szövegét közöljük, feltűntetve a gépirat javításait. Tárgyi és életrajzi vonatkozások: Bernáth Aurélról már esett 273
