Déry Tibor: Barátságos pesszimizmussal. „A jövőben nem bízom, menetirányunk rossz”. Cikkek, művek, beszédek, interjúk, 1965-1977 - Déry Archívum 17. (Budapest, 2003)
1975 - Bemáth Aurél nyolcvan éves
1975 kötetünkben szó (l. Fodor Ilona interjúját, 1973), s közeli barátjáról Déry többször ejtett szót korábban is a nyilvánosság előtt. 1970-ben hosszú cikkben idézte ijjúkorukat - az ünnepelt hetvenötödik születésnapján, s két évvel később vállalta Bemáth életmű-kiállításának megnyitását (l. Botladozás. Lkot. 676-684., 698-700.). Az alábbi, immár harmadik megemlékezést Déry feltehetően az arányok miatt hagyhatta ki cikkeinek életműkiadásából, s talán azért is, mert a Bernáthról szóló korábbi írásaival összehasonlítva ez már nem sok újat mond, s megfogalmazása is mintha színtelenebb és fáradtabb lenne. Kortársak: körülbelül egykorúak vagyunk B. A.-val, egy időben indultunk is különféle pályánkon, egyikünk vidékről, a másik Budapestről. Útjaink hol összefutottak, hol eltértek egymástól; a sors tréfája, hogy nem idehaza; idegenben — Bécsben - ismertük meg egymást, majd egy kis bajorországi faluban kötöttünk barátságot. Ezután is kanyarogtunk, ki erre, ki arra; B. A. Berlin, én Párizs felé, míg nagy kitérőkkel, átalutakon is botladozva végül haza nem értünk, erről, arról, telephelyünkre, hazánkba. Vándorútjainkra elsősorban a remény menesztett, nemcsak külső körülmények kényszere. Szűk volt - vagy annak véltük - itthoni környezetünk, s abban reménykedtünk, hogy idegenben nemcsak többet kaphatunk, de adhatunk is a világnak. B. A.-nak ez első nekifutásra sikerült, Berlinbe érve már rövid idő múlva kiállításon bemutathatta képeit. Hogy odakint mesterségbeli tudása mennyire s mivel gyarapodott, nem tudom megítélni, önmaga mondhatná meg. Idehaza jó mesterei voltak, Thorma, Réti István, mások; de hisz külföldre nem is ecsetfogó keze továbbnevelésére ment - aaf arra itthon is megteheti módja lett volna -, hanem, tudásra mohó elme, világot látni és tanulni. Más észjárású, vérmérsékletű embereket megfigyelni és elsajátítani, bőrközelből, hogy jól megértse őket, más színű, formájú tájakat tapasztalni, melyek talán megfelelnek itthon ki nem elégíthető titkos vágyainak. A lélek bármily intenzív, extenzivitásra is vágyik. A nyíló szárnyú képzeletnek pedig, hogy felszállni tudjon, elrugaszkodásához vastag földi anyagra van szüksége. „Igyekezzünk megérteni egymást - írtam egy alkalommal, B. A. egy kiállítása kapcsán, ennek egyik fontos tanulságaképpen. - E vad világban, melyben élünk, ez egyetlen menedékünk. A ragtapasztok és kötések helyett, melyekkel sérüléseinket takarjuk, jobb védelem volna, ha megismernők egymást, de mondhatnám úgy is: önmagunkat, erényeinket és hibáinkat. Ez több elnézésre tanítana mások, nagyobb szigorra magunk iránt, végeredményben arra, hogy lehet jobb szívvel elviselni, ami ránk méretett. A művészet talán-talán segítségünkre tud ebben lenni.” De nem elegen tudják B. A. tisztelői közül, hogy a művész nemcsak ecsetet, tollat is forgat kezében és semmivel sem alacsonyabb szinten, mint a festő. Ecset és toll csereforgalma mind a két szakma vagyonát gyarapítja. B. A. legkiválóbb mai íróink közé sorolandó. Kétkötetes önéletrajza, tanulmánykötetei olyan szépírói érettségről s 274
