Déry Tibor: Barátságos pesszimizmussal. „A jövőben nem bízom, menetirányunk rossz”. Cikkek, művek, beszédek, interjúk, 1965-1977 - Déry Archívum 17. (Budapest, 2003)
1974 - Gách Marianne: „A legközelebbi terv ...” Találkozás Déry Tiborral
1974 mért vagyok elégedetlen? Azt a társadalom mindenkori állapota beszédesen igazolja. A társadalmi helyzet szabja meg azt, hogy milyen indulattal fordulok vele szembe. Tehát nem szeretem azokat a mindenáron forradalmaskodókat, az okvetetlenke- dőket, akik bármilyen helyzetben ellenzékbe fordulnak, még akkor is, ha tárgyilagos megítélés szerint nem volna okuk rá.- Sokat gyötörtelek. Nem azt kérdezem, hogy most hogyan érzed magad, hanem azt, hogy általában hogyan érzed magad?- Hát erre általában azt válaszolnám, hogyha dolgozni tudok, ha a munkám valamennyire sikerül, akkor jól érzem magam, egyébként a nyugtalan elégedettség állapotában vagyok, és azt kívánom magamnak, hogy ez megmaradjon továbbra is. Gách Marianne: „A legközelebbi terv...” Találkozás Déry Tiborral Először: Film, Színház, Muzsika 1974. okt.19. 42.sz. 6- 7. Tárgyi és életrajzi vonatkozások: Déry legkitartóbb interjúvolójának negyedik riportja. Az író önként és szívesen nyílik meg a kérdéseinek, amelyek könnyedén és hangulatosan peregnek. A felmerülő ismerős adatok között egyetlen egy érdemel kiemelt figyelmet: Déry önkontroll- jával kapcsolatosan Böbe „cenzori” szerepe, amelyre már kötetünk bevezető tanulmányában is utaltunk. Déry Tibor nyolcvan éves. Haja gyérebb, de megnyúlt, szemében az örök láng, arcán mintha szobrászkéz kalapálta volna hangsúlyosabbra a lényeget, a belső világ vetü- letét, a fel-felbukkanó melankóliát, a költő érzékenységét, a jóleső gunyorosságot, a fanyar humort. Születése napja nem ürügy az összegezésre, a visszatekintésre, hiszen Déry Tibor életkora évek óta valóságos irodalmi csemege. Amióta öregnek nevezte ki magát, új írói korszak kezdődött életében. Az Ítélet nincs című — ahogy ő mondja, „önarcképében” és „szellemi testamentumában” - pályájának ormáról tündöklő írásművészettel, elmélyült szakértelemmel fitogtatja vélt öregségének ilyen meg olyan tüneteit, és szavaiból vonzó, fura kontrasztként csak úgy árad a fiatalos önirónia meg a vibráló szellemi frissesség. Ez a kettősség a Kedves bópeer...! című kisregényére és az Egy nap hordalékára is vonatkozik, minden újabb írását át- meg átszövi. Régebbi művei sem szűkölködtek szókimondásban, de most a megkomponált öregség búvóhelyéről, az öregség páncélja mögül felszabadultan, gátlástalanul tárja 257
