Déry Tibor: Barátságos pesszimizmussal. „A jövőben nem bízom, menetirányunk rossz”. Cikkek, művek, beszédek, interjúk, 1965-1977 - Déry Archívum 17. (Budapest, 2003)
1974 - Réz Pál: Déry Tibor. Tv-interjú
1974 kesztőségében néhány hónapig, de teljesen használhatatlannak bizonyultam mint újságíró, sajnálkozva, örvendve elengedtek. A Bécsi Magyar Újság írói és újságírói között szereztem az első ismerőseimet, nevezetesen elsőnek Németh Andort, akivel haláláig meghitt barátságban maradtunk. Jóval kevésbé meghitt barátságba kerültem Gábor Andorral ...- Kassák, ha segíthetek.- Kassák, igen, köszönöm. Kassákkal azonban nem a Bécsi Magyar Újság körében ismerkedtem meg, hanem mint a Ma főszerkesztőjével.- Itt Pesten vagy Bécsben?- Bécsben. Én Pesten nem sokra becsültem azt, amit Kassákék csináltak, és tulajdonképpen később is csak a személyéhez, vagy mondjuk úgy, hogy az ő munkájához vonzódtam, a munkatársait nem sokra becsültem.- De magát az irányzatot, az avantgárdot igen, hiszen ebben az időben te is avantgárdista költő voltál.- Bécsben lettem azzá, aminek valószínűleg, hogy mondjam, a saját belső fejlődésemen kívül, nyilván kényszerítő oka is voltak. Értem ezen azt, hogyha az ember olyan környezetbe kerül, amelyben mindenki másképp gondolkodik és cselekszik, mint ahogy azt ő addig megszokta, akkor ez valamennyi kényszerrel is jár az illetőre, bármilyen ellentálló jellem volna is, lassanként önmaga is felveszi környezetének a szokásait. Gondolom, hogy talán ez is közrejátszott, amellett valószínűleg annak a felfedezésnek az öröme is, hogy így is kifejezheti magát az ember, sőt esetleg mást fejezhet ki így, mint amit a régi technikai eszközeivel tudott kimondani.- Két verseskönyved jelent meg Bécsben, az egyiknek, emlékszem, Bernáth Aurél rajzolta a címlapját, ő is ott volt akkor Bécsben?- Bernáth Aurél utánam jött ki, mint elefántcsont-faragó kezdett dolgozni, azt hiszem, esernyőnyeleket faragott egy kis föld alatti pincében, hogy hogyan ismerkedtünk meg, arra már nem emlékszem. Azt tudom, hogy nagyon hamar jó barátságba kerültünk, ez a barátság a mai napig is fennáll, a leghosszabb baráti viszony életemben, minthogy mind a ketten szép kort értünk meg.- Ezeknek az embereknek, akikkel Bécsben ismerkedtél meg, egy része a kommün után menekült, miért kellett elmenniük és miért kellett neked elmenned tulajdonképpen?- Inkább arra a kérdésre válaszolnék, hogy nekem miért kellett, mert a többiekről nem tudnék pontosabb adatot mondani. Nekem mi volt a munkám a kommün alatt, kérdezem most magamban. Tagja voltam az írói Direktóriumnak, amelynek a fő foglalkozása abból állt, hogy osztályozta az írókat, három osztályba, éspedig abból a célból, hogy milyen havi jövedelmet, fizetést biztosítsanak nekik. Az volt az elv, hogy az állam fizeti az írókat, és ezért az írók a termésüket odaadják az államnak közlésre. Három ilyen kategória volt, az első osztály kapott 3000 pengőt, hogy pengő volt-e abban az időben vagy korona, már nem emlékszem. 3000 pengőt - mondjuk - vagy 3000 koronát havonta, aztán volt egy 2000 koronás és volt egy 1000 koronás. Emlékszem arra az egyetlen felszólalásomra az írói Direktóriumban, amikor 250
