Déry Tibor: Barátságos pesszimizmussal. „A jövőben nem bízom, menetirányunk rossz”. Cikkek, művek, beszédek, interjúk, 1965-1977 - Déry Archívum 17. (Budapest, 2003)
1974 - Réz Pál: Déry Tibor. Tv-interjú
1974 laktam, egy albérleti szobában, fölkeresett engem, a nagy író fölkereste a kis kezdőt, akinek két vagy három dolga jelent meg még életében, és közölte velem, hogy ez kitűnő mondat.- Ez nagyon nagy boldogság volt, nyilván.- Jellemzésére elmondom például azt, hogy ő, ha valamilyen olvasmány megtetszett neki, azt több példányban megvásárolta, és szétosztotta barátai között, például Tolsztoj: Ivan Iljics haldiái valami húsz példányban vette meg. Igaz, hogy csak olyat vett meg, ami olcsó kiadásban jelent meg, és azt hiszem, hogy a ...- Nem is volt rá pénze, akkor még ...- Milánnak mindig volt pénze.- Tudtál-e te ilyen örömet szerezni egy fiatal írónak az elismeréseddel, a közeledéseddel, azzal, hogy esetleg fölhívtad rá mások figyelmét, hogy megvetted neki az Iván Iljicse t, mint amilyen örömet szerzett neked annak idején Füst Milán? Van-e folyamatossága az idősebb és fiatalabb írók ilyen kapcsolatának a magyar irodalomban?- Régebben én másokra figyelő, tehát fiatalokra is figyelő ember voltam, akinek örömet jelentett az, ha talált egy jó munkát, egy tehetségre valló munkát. Tehát régebben megtörtént, hogy felfedeztem embereket. Emlékszem olyan esetekre, olyan időszakokra, amikor a fiatal írókat összehívtam a lakásomra, és elbeszélgettünk egymással, sőt emlékszem olyasmire is, hogy az írószövetségben tartottam egy ilyen szemináriumfélét fiatal íróknak arról, hogy hogyan ír az ember, vigyázva arra, hogy ne ködös általánosságokat adjak ki magamból, hanem konkrét segítséget. A jelenem sokkal sivárabb, nemigen olvasok, nemigen ismerem a fiatal magyar írókat, ez nyilvánvalóan az én hibám, hogy erre a hibámra hogyan felelnek a fiatal magyar írók, az is megvizsgálandó volna, mert az a kérdés, hogy ők mennyiben kívánnák segítségükre hívni az öregebb írókat? Lehet-e ezt kizárólag az öregeknek a rovására írni? Ezt a kölcsönös érdektelenséget?- Miért kellett emigrálnod? Kénytelen voltál emigrálni, azt hiszem, 1920-ban, veszély fenyegetett-e a kommün alatti magatartásodésrt, a cselekedeteidért? Mi ennek a története?- Azt hiszem, veszély is fenyegetett, de azt is hiszem, hogy túlbecsültem ezt a veszélyt. Engem valóban a fehérterromak az első napjaiban lefogtak és elvittek ... most majdnem azt mondtam, hogy a nyilasok, de hát azok nem nyilasok voltak még ...- Előfutáraik.- Igen. A Bazilika mellett van egy iskola, ott székeltek ezek a terrorlegények, oda vittek el, és enyhén meg is pofoztak. De azt hiszem, hogy két vagy három nap múlva elen-. gedtek. Én azonban, ennek ellenére, egy kicsit meg voltam rökönyödve ettől a kilátástól, és elhatároztam, hogy kereket oldok, emigráltam először Csehszlovákiába, ahova első feleségemnek egy barátnője hívott meg, Rimaszombatra, aztán az ott eltöltött, azt hiszem, nagyon rövid idő után mentem Bécsbe. Bécsben az emigránsok életét éltem.- Kikkel ismerkedtél ott meg?- Én a Bécsi Magyar Újságnak a körébe kerültem, ott is dolgoztam az újság szer249
