Déry Tibor: Barátságos pesszimizmussal. „A jövőben nem bízom, menetirányunk rossz”. Cikkek, művek, beszédek, interjúk, 1965-1977 - Déry Archívum 17. (Budapest, 2003)
1970 - Antonia Dalé: Interjú Déry Tiborral
1970 látomást. Mármost nem tudom, hogyan fogadja az olvasó ezt a látomásomat, ehhez nem tudok adni semmilyen iránymutatást. Nyilvánvalóan nem optimista a kép, amelyet festettem, nem tudom, hogy kívánatos volna-e az olvasó számára emigrálni ebbe az X. városba. Hiszem azonban, hogy lehetőséget nyújtok az olvasónak a választásra. Tegnap este is a legújabb munkám bemutatóját követő vitában ismételten elmondtam, hogy nem feladata az írónak válaszokat adni: az a feladata, hogy kérdéseket tegyen föl, amelyekre minden olvasója ízlése és mentalitása szerint válaszolhat. Vagyis lehetséges, hogy az egyik olvasó negatív válaszokat, egy másik meg pozitív válaszokat adjon ugyanarra a könyvre. Nem adhatok más eligazítást arra nézve, hogyan olvasandó ez a regény vagy a többi. Nem tudok többet mondani annál, mint amit leírtam. Amint mondtam, az író nem válaszol, hanem fölteszi a kérdéseket. Az olvasón a sor, hogy megadja rájuk a válaszait. Ez az eljárás kissé csalárd. Én az írói szuggesztivitásommal igyekszem befolyásolni, és gyakorta sikerül is befolyásolnom az olvasót. Mondom neki, hogy viszont egy ízben ő maga határozta meg úgy a G.A. úr X,- bent - Kant negatív utópiáihoz méltó könyv. - Mit ért utópián? Azt válaszolja: - Igaza van, amennyiben azt mondja, ha az utópiát a közkeletű osztályozás szerint értelmezzük, vagyis szükséges jónak vagy elkerülhetetlen rossznak fogjuk fel, akkor ebben az értelemben az én könyvem igazából nem utópia. Utópia azonban, amennyiben egy jövőbeli utat kíván megjelölni az emberiség mai fejlődése alapján. Én nem értékítéletet mondok ebben a regényben, de megpróbálom kifejezni félelmeimet és reményeimet, átszűrve a tapasztalaton, amit megvalósulni látok a mai világban, és amelyek szerintem erre az útra taszítják az emberiséget. Talán félek tőle, talán akarom, nem tudom még, de mindenképpen hiszek abban, hogy van az emberiség számára egy lehetséges út, ami talán „az emberiség útja” lesz. Kérdezem, hogy amikor leírta X. városát, nem gondolt-e egy bizonyos városra, valamelyik városunkra. Azt válaszolja: - X. városa nem létezik, ezért nincs is neve. Lehetne egy más világban, lehetne bennünk magunkban, rátalálhatnánk akár itt, Budapesten élve is. Lehetne egyszerűen lelki fölfedezésünk, miközben magunkat keressük.- G.A. úr - kérdezem - olyan ember, mint mi, vagy a tömegek fölött álló egyéniség?- G.A. úr írásakor igyekeztem leírni egy mai embert, tehetségesebbet és kíváncsibbat egy átlagembernél, aki egy új világba csöppen. Megpróbáltam leírni azt a hatást, amelyet a konfliktusok gyakoroltak rá, amelyekkel szembe kellett néznie ebben az új világban. Ennélfogva ez a G.A. úr lehetek én, lehet maga.- G.A. visszatér X.-ből. Azt akarja ez jelenteni - kérdezem -, hogy ez a város csalódást okozott neki, vagy talán csak egy bizonyos időre tér vissza hazájába, hogy azután ismét visszamenjen X.-be?- G.A., artiikor elhagyja X. városát, menekül, nincs szándékában visszatérni oda, menekül, mert fél mindattól, amit ott látott. Miért menekül? - ismétli a kérdést Déry. - Azért, mert idegen tőle mindaz, amit lát és tapasztal X.-ben. Normális emberi leikével mindanyiszor olyan helyzetekbe és körülményekbe ütközik, amelyek ismeret170
