Kalla Zsuzsa - Takáts József - Tverdota György (szerk.): Kultusz, mű, identitás - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 13.; Kultusztörténeti tanulmányok 4. (Budapest, 2005)
Keserű Katalin: Alkalom és mű. A Terror Háza
A következőkben ezért megkísérlem múzeum és művészet összefüggéseit és kultikus jelentését feltárni. Terror Háza Múzeum A 2002 februárjában megnyitott történeti múzeum tárgyát képező történelmi események Magyarország lakosságának minden rétegét érintették, így közösségihez hasonló jellege vitathatatlan. Megnyitására-létreho- zására a politikai rendszerváltás kínált lehetőséget, amennyiben a múzeum egyik témája, a kommunista terror korábban nem lehetett nyilvános emlékezet tárgya. (A rendszerváltáskor alapítványi kezdeményezésre létesített 1956-os emlékmű több mint 30 éves késése ennek bizonyítéka, ami jóval felülmúlja az 1848-49-es forradalmat és szabadságharcot követő osztrák önkényuralom mindössze 13 évig tartó emlékállítási tilalmát.) Az önkény, az elhallgattatás, az „eltemethetetlenség" ténye - Antigoné óta tudjuk - ellenkezik az emberi igényekkel, s az áldozatok köré bizonytalan aurát von. S mivel mind a nyilas, mind a kommunista terror idegen nagyhatalmak árnyékában bontakozott ki Magyarországon, az ország választott vezetőinek akarata ellenére, az ország mint közösség, azaz a nemzet volt ezekben az esetekben az áldozat. Amennyiben a múzeum célja az események-mechanizmusok feltárása mellett az áldozatok melletti bizonyságtétel és nekik szóló tiszteletadás is volt, úgy közösségi és kultikus hely lett. Megszámlálhatatlan család temetési szertartásának és teljes jogú állampolgárrá válásának színhelye. Alapítója a Magyar Köztársaság harmadik szabadon választott kormánya volt. A múzeum emlékhely. Az épület a nyilas és kommunista terror helye és áldozatainak emlékhelye. Az Andrássy út 19. századi neoreneszánsz palotáinak egyike, mely - történelmi tény - a terror házává vált az 1940-es években. De nagyrészt csak a szájhagyományban és családok emlékezetében élt ez a sötét aurával övezett történelmi tény. A gyanútlan járókelőnek, az utca szintjén ez a ház is olyan volt, mint a másik. Amennyiben az emlékhelyet emlékműként is tekintjük, kétkedhetünk és berzenkedhetünk: jó-e, ha az áldozatok mellett a terrornak is emléket állítunk? És azoknak, akik nemhogy értéket nem hoztak létre, de az emberiség értékkategóriájába - Heller Ágnessel szólva - sem tartoznak bele: a tömeggyilkosoknak? Mivel az áldozatokat „termelő" ténykedésük színhelyén létesült emlékhelyeken - az emlékművek új, dokumentarista típusa révén - szükségképpen ők is megidéződnek, e kérdés megválaszolása tanulmányozást igényel. A kérdés maga egyúttal utal a tárgy társadalmi feldolgozatlan292
