Kalla Zsuzsa - Takáts József - Tverdota György (szerk.): Kultusz, mű, identitás - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 13.; Kultusztörténeti tanulmányok 4. (Budapest, 2005)
Kelevéz Ágnes: „Római szó kopik a szennyes ajkon..." Egy Babits-vers román-magyar viszontagságai
esetéről beszél, a Kemény Zsigmond Társaság meghívásának körülményeit aprólékosan leírja, s a kudarc jelentőségét Babits alakjának szinte kultikus leírásával emeli ki, a kérdést általános szintre emeli: „Aki ismeri a magyar irodalomnak ezt a poeta laureatusát, aki tudja, hogy Babits minden szavában, sorában és cselekedetében az európai lélek emelkedettségének a munkása, az nagyon csodálkozott azon a meglepő gesztuson, amellyel a kultuszminisztérium október 3-án kelt, 4592. számú leiratában indoklás nélkül megtagadta az irodalmi estély megtartásának engedélyét. [...] Hogy miért nem azt senki sem tudja. Talán azért, mert közel egy évtized óta szerkeszti a Nyugatot, és megütötte azt a hangot, azt a nyugati szellemet, amelyen komolyan elindulhatott volna egy találkozás. Talán azért, mert megírta az európai irodalom történetét, amelyben bő helyet adott a román kultúra kincseinek is. Talán... De érdemes folytatnunk?"32 Nemcsak 1936-ban, hanem utólag sem derül fény titkos vagy elhallgatott részletekre, pedig ekkorra már világot látott a Fogaras című esszé is. Szentim- rei Jenő a Babits Emlékkönyv ben csak fájdalmas nosztalgiával, s nem újabb értesülések publikálásával emlékszik Babits beteljesületlenül maradt vágyakozására, hogy feleségével Erdélybe utazhasson: „Sényi kezdő lépései már-már sikerrel kecsegtettek, mikor - szinte adott jelre - felharsant a bukaresti sajtó gyűlölettől tajtékzó kórusa. Babits erdélyi körútját fájó szívvel le kellett venni a napirendről."33 Török Sophie egy publikálatlan, Babits halála után írt visszaemlékezésében sem ír mást és többet, mint ami az eddigi sajtóközleményekből kiderült, pedig ő igazán jól ismerhette az esszé szövegét, és nyilván a színfalak mögötti eseményekről is jól informált volt: „Már szinte készen álltunk az útra, s a lapokból tudtuk meg, hogy a románok megtagadták a vízum kiadását."34 Lehetetlen, hogy valaki keserűen vagy felháborodottan ne említené a Vásár című vers ürügyként való felhasználását, ha bármit is hallott volna róla. A politikailag rendkívül merev és előítéletektől terhes ötvenes évek folyamán alakulhatott ki az a véleményem szerint téves nézet, mely Babitsban, sőt az ő „irredentizmusában", vagyis a Vásár című versben kereste a betiltás okát. Bisztray Gyula, aki úttörő módon, 1956-ban példásan alapos filológiai igénnyel dolgozta fel Babits fogarasi éveinek történetét, értelmezte először úgy (még elítélő vélemény nélkül), mintha Babits az 1935-ös betiltás okáról írna két évvel későbbi, Fogaras című esszéjében: „A román nacionalista körök azonban ezt az irodalmi körutat nem engedélyezték. Vásár című költeményének (Fogaras, 1908.) egy félreértett és félremagyarázott kifejezését évtizedek múlva sem tudták megbocsátani neki. Babits hiába mentegetődzött e versével kapcsolatosan (Fogaras című 1937. évi cikkében is) viselnie kellett, éppen neki, a nemzetek közötti kölcsönös megértés és együttműködés apostolának, a sovinizmus vádját!..."35 Bisztray mintegy bizonyítékként fel is sorolja az eseménnyel kapcsolatos legfontosabb sajtóközleményeket, Dsida Jenő és Szetimrei Jenő tiltakozását, bár ezek, mint már láttuk, semmilyen utalást sem tartalmaznak a Vásár című versre. Nyilvánvalóan Bisztray amúgy alapos, helyi kutatásokon alapuló tanulmánya lehetett az alapja annak, hogy a továbbiakban már mint sajtódokumentumokkal bizonyított tényről írnak a 118
