Kalla Zsuzsa - Takáts József - Tverdota György (szerk.): Kultusz, mű, identitás - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 13.; Kultusztörténeti tanulmányok 4. (Budapest, 2005)

Kelevéz Ágnes: „Római szó kopik a szennyes ajkon..." Egy Babits-vers román-magyar viszontagságai

vers bűnösségéről, hiszen ekkor minden rosszat könnyű volt elfogadni Babits Mihállyal kapcsolatban, s e vélt bűnösség jegyében hagyják majd ki a szöveget a gyűjteményes kötetekből.

Kardos Pál Babits-monográfiájában, mely 1977-ben jelenik meg, egyszerűen köztudottként említi a betiltás okát, immár a forrás megjelölése nélkül: „ez a vers vagy inkább ennek egy sora ('római szó kopik a szennyes ajkon') szolgált érvül (vagy ürügyül) az akkori romániai hatóságnak, hogy megtagadja Babits Mihálynak a beutazási engedélyt Erdélyben tervezett felolvasó kőrútjához. A 'szennyes ajk' kifejezés kétségtelenül sérthette, sértheti ma is a román nemzeti érzést vagy legalábbis érzékenységet."36 1983-ban, a Babits-centenárium alkalmából Pomogáts Béla a rehabilitálás szándékával ír összefoglaló tanulmányt Babits és Erdély kapcsolatáról; ő is kitér a Vásár című vers szerepének elemzésére. Egyrészt jogosan teszi fel azt a kérdést, mely romba dönt minden alaptalan vádat: „egy 1908-ban született költemény miként is meríthetné ki az irredenta fogalmát", másrészt ő is a szakirodalmi hagyomány alapján bizonyított tényként fogadja el a vers marosvásárhelyi történetét.37

A vers hányattatott utóéletéről összegzésként leírhatjuk: valószínűtlen, hogy egy titkos dokumentum mégis lappangana valahol, mely az 1935-ös letiltás okaként a Vásár című verset jelölné meg, bár nem azt állítjuk, hogy ehhez hasonló arányú mértéktévesztés ne lett volna elképzelhető román részről a harmincas évek elmérgesedett légkörében, de ebben az esetben a vers cenzúrázása minden bizonnyal az ötvenes-hatvanas évekbeli magyar kultúrpolitika következménye, hiszen sem Babits, sem kortársai nem utalnak rá, nem háborodnak fel miatta, a Fogaras című esszé szövegének szoros olvasása pedig egy korai konfliktus leírását tárja fel. A félremagyarázások oka kettős gyökerű: egyrészt a rendkívül kényes román-magyar viszonyból, a román identitás hivatalos magyar megítélésének zavaraiból táplálkozik, a másik ok Babits Mihály személyének és költészetének megítélése körül folyó értékelési harc, mely a már életében kialakult kultikus tisztelettől az ötvenes évek kultúrpolitikájában gyökerező diabolizáló, elfogult ellenkultuszáig terjedt. Egyrészt kiemelkedően fontos, meghatározó, példaértékű, vezető szerepét, másrészt, éppen ellenkezőleg, minden lehetséges ponton károsnak ítélt befolyását fogalmazták meg. Meghurcoltatásának ábrázolására Illyés 1961-ben egyenesen krisztusi hasonlatot használ, mely jelzi a költő kanonizálása körül folyó harc jelentőségét, kultikus elemeket is hordozó jellegét: „Célunk e sorokkal nem az, hogy egyenként kihúzogassuk a kopjákat és nyilakat, amelyek Babits személyét ma is holmi szégyenkeresztre szegezik. Az csupán, hogy ezt a keresztre szegezettséget nyíltan kimondjuk, megkérdezve, indokolt-e?"38 E „keresztre szegezettség" része, egy a kilőtt nyilak közül volt Babits Erdély-képének eltorzítása is. Babits esszéjének előbb véletlen, majd tendenciózus félreértelmezése, mely összekeverte az 1908-as emlékeket az 1935-ös év eseményeivel, ezt az impresszionisztikus, életképszerű verset is a román-magyar viszony kényes pontjává tette, és ezért a tiltandó művek kategóriájába sorolta.

119