Kalla Zsuzsa - Takáts József - Tverdota György (szerk.): Kultusz, mű, identitás - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 13.; Kultusztörténeti tanulmányok 4. (Budapest, 2005)

Porkoláb Tibor: Közösségi emlékezet, ceremonialitás, panteonizáció. Szempontok az emlékbeszéd műfajának vizsgálatához

20 Eötvös emlékbeszédei = GYULAI 1927, 259. Ismert persze az a felfogás is, amely a Kölcsey- és Eötvös-féle, illetve a Toldy-féle emlékbeszéd-változatok mellett harmadik meghatározó típusként tartja számon a Gyulai-félét: „Eötvös ünnepelt szónoka volt e kornak. [...] Neki jutott örökül atyai barátjának, Kölcseynek érzelmes szónoki stilje [...]. Emlékbeszédeiben nem oly subiectiv, mint Kölcsey; nem is marad az életrajzi adatok elősorolásánál, mint Toldy szokása; nem olvasztja össze a kegyelet érzését az igazságos kritika magas, de soha sem bántó fokán az életpálya szigorú méltánylatával, mint Gyulai. Elmélkedő hajlama minden pályában a vezéreszmét keresi, mely az emberben testet öltött." (Jegyzetek = EÖTVÖS J. 1902, 307.) Gyulai emlékbeszédei mindenesetre közelebb állnak az Eötvös-féle moralizáló dicsszónoklatokhoz, mint a Toldy-féle adatoló orációkhoz. Ahogy Takáts József írja: „Első monográfusa, Papp Ferenc szerint Gyulai emlékbeszédei irodalomtörténeti jelleműek - én azt állítom, hogy erkölcsi jelleműek (a bemutató beszéd retorikai hagyományának megfelelően)." (TAKATS 2000,171.)

21 NÉGYESY 1901,284.

22 EÖTVÖS J. 1902,75-77.

23 Vörösmarty Mihály = EÖTVÖS J. 1902, 63.

24 Gróf Dessewffy Emil = EÖTVÖS J. 1902, 230.

25 Az emlékbeszéd és a karakterfestés (jellemrajz) kapcsolatára Takáts József Bitnitz Lajos retorikáját idézve hívja fel a figyelmet: „Az életírástól szorosabb értelemben megkülönböztetett charakterfestés sajátsága abban áll, hogy az valamely vezérideát vészén alapul, mellyet a személy előadott élete által érzékenyen megbizonyít. [...] Az illy charakterfestésben a személy azon tetteit, mellyek a vezérideával nincsenek szorosan öszszekapcsolva, ha talán fontosok és kedvesek volnának is, nem szabad felhordani, mert általok a formának belső egysége megzavartatnék." (BITNITZ 1827, 264.) A karakterfestéssel rokonítható emlékbeszéd tehát - ahogy Takáts fogalmaz - „nem a mai fogalmaink szerinti életrajz elmondására épült [...], hanem az egyén élettényeinek bizonyos eszmék szerinti kiválogatására". (TAKATS 2000,166.)

26 ERDÉLYI 1985,195.

27 NÉGYESY 1901, 284; RIEDL-PINTÉR 1933,6. Lásd még: RIEDL-PINTÉR 1933, 72.

28 Az életrajznak ez a változata is „adatokon épül, de ezeket a szövegben vagy mellőzi, vagy csak futólag érinti és főgondját az író belső fejlődésére, működésének jellemzésére fordítja". (TOLNAI 1922,43-44.)

29 Lásd: DÁVIDHÁZI1989,10.

30 NÉMETH G. 1981, 67.

31 DÁVIDHÁZI 1989,19. A kultikus nyelvhasználatról lásd még: MARGÓCSY 1990.

32 Ebből a szempontból példaértékűek Jean-Claude Bonnet munkái (BONNET 1986 és 1998), amelyek az éloge académique sajátos funkciójára mutatnak rá: „A relire les textes ülustrant une évolution décisive, on redécouvre [...] ce qu'ils avaient de vif pour les contemporains, et leur röle capital dans la constitution de la Nation et de la République." (BONNET 1986,217.)

33 TAKÁTS 1999, 44. Ahogy a XVII. századi halotti beszédeket vizsgáló Kecskeméti Gábor fogalmaz: „Az itt tárgyalt irodalomfolyamat esetében indokolatlannak és felettébb problematikusnak mutatkozik többek között az irodalmi megértésnek az esztétikai megértéssel, az irodalmi tapasztalatnak az esztétikai tapasztalattal való azonosítása." (KECSKEMÉTI 1998,243.)

34 TAKÁTS 1999, 44. Ez - máshogy fogalmazva - „a szövegek elsődleges kontextusának elsőbbsége az utólagos olvasatokkal szemben". (BENE 2001,286.)

35 BENE 2001,286.

36 Ahogy Tverdota György fogalmaz: „Talán nem túlzás azt állítani, hogy a kor irodalomtörténete, legalább részben, emlékbeszédek formájában íródott." (TVERDOTA 2000, 87.)

80