Kalla Zsuzsa - Takáts József - Tverdota György (szerk.): Kultusz, mű, identitás - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 13.; Kultusztörténeti tanulmányok 4. (Budapest, 2005)
Porkoláb Tibor: Közösségi emlékezet, ceremonialitás, panteonizáció. Szempontok az emlékbeszéd műfajának vizsgálatához
Barabás Miklós - Rohn Alajos: Magyar írók arcképcsarnoka, litográfia beszéd tűzeték ki tárgyul Rousseau felől, a pályázó ennek lábai elé terítné le magát Voltaire-t is. Ilyen a hivatalos dicséret!"26 A szónoki és az értekező műfaj határait lebontó praxis persze a teóriára is hatással van (annál is inkább, mert a retorikai kézikönyvek is elismerik, hogy a nyilvánosan előadott szöveg nem minősül minden esetben szónoklatnak). A Négyesy-féle Retorika például a gyakorlati tapasztalatokkal összhangban állapítja meg, hogy „az akadémiai beszéd csakugyan olykor értekezésnek üt ki", és Riedl Frigyes és Pintér Jenő tankönyve is kénytelen rögzíteni, hogy „az emlékbeszéd legtöbbször nem is szónoklat, hanem irodalmi tanulmány vagy írói életrajz".27 Tolnai Vilmos pozitivista „irodalomtudományi" rendszerében pedig az emlékbeszéd csupán az életrajz (biographia) egyik változataként kerül említésre.28 Az emlékbeszéd „szónokilag felékesített", „felpiperézett" életrajzként, filológiai és történeti jelentőséggel bíró pályaképként és adattárként való befogadása lényegében máig meghatározza a műfaj (szórványos) recepcióját, azaz többnyire nem sajátos funkcióval bíró rétori teljesítményként, kommunikációs aktusként, „nyelvi szertartásként"29 vizsgálják, hanem alacsony színvonalú - egyfelől üres, tautologikus, semmitmondó, másfelől hamis, torzító, idealizáló - értekezésként, illetve jellemrajzként utasítják el. A műfajt például Németh G. Béla olyan „irodalomközelítési típusként" tárgyalja, amely még legjobban sikerült darabjaiban (így például Gyulai Arany-emlékbeszédében) is „csekély értelmező erővel" bír.30 Azok az interpretációk azonban, amelyek az 60
