Kalla Zsuzsa - Takáts József - Tverdota György (szerk.): Kultusz, mű, identitás - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 13.; Kultusztörténeti tanulmányok 4. (Budapest, 2005)
Takáts József: A tér és az idő nemzetiesítése és az irodalmi kultuszok
vagy Eric Hobsbawm nézete a „kitalált hagyományokról".10 Ám nem gondolom, hogy aki tudományos keretek között nacionalizmusról vagy nemzetről beszél, annak feltétlenül választania kell a modernista, illetve primordialista elméletek között: inkább különböző kutatási perspektívának tűnnek számomra, amelyek kiegészíteni vagy korrigálni is képesek egymást. Az utóbbiak, a primordialisták, nem modern képződménynek látják a nemzetet, hanem nagyon is réginek; Anthony D. Smith könyveimével szólva „a nemzetek etnikai eredetét" hangsúlyozzák.11 A nemzetről/nacionalizmusról író jelentős magyar szerzők általában konstruktivisták, bár például Szűcs Jenő sokat foglalkozott munkáiban a nemzet etnikai eredetével,12 Niedermüller Péter viszont inkább a modern-konstruált mi voltot hangsúlyozza tanulmányaiban.13 Egy közelmúltban megjelent, etnikai földrajzzal - vagy ahogyan ő nevezi: etnikai tértudománnyal - foglalkozó munka, Keményfi Róberté, arra a következtetésre jutott a 18. század végi, 19. század eleji magyarországi lakosságösszeírások elemzése kapcsán - miközben leszögezte, hogy nem lehet igazolható etnikai becsléseket alapozni rájuk -, hogy az etnikai kérdésfeltevés velük kapcsolatban anakronisztikus: nem az akkori, hanem egy későbbi világnak a kérdése.14 S még a 19. század végéről író Kövér György is úgy látja társadalomtörténeti összefoglalásában, hogy a felekezeti hovatartozás jelentette az akkori társadalomban a legerősebb közösségi köteléket.15 Hogyan vált a nemzeti hovatartozás uralkodóvá a 20. századra minden másfajta nagyközösségi lojalitással szemben? Pierre Bourdieu megrázó erejű mondata szerint ha az államról gondolkodunk, általában az állami gondolkodás fogalmaival tesszük: az állami gondolkodás gondolkodik bennünk.16 Attól tartok, némiképp az identitás fogalma kapcsán is ilyesmi történik velünk. Amikor iskolában vagy felnőtten valamely idegen nyelvet tanulunk, rögtön az elején a bemutatkozást sajátítjuk el: I'm J. T.; I'm Hungarian; I'm 41 years old; I'm a teacher stb. Nemcsak arra szeretnék utalni, hogy ez a önjellemzéssor mennyire megegyezik az állam által kiállított személyi okmányaimnak a jellemzéssorával. Talán tudják, a néprajz- kutatók általában úgy vélekednek, hogy az egyéni életkor pontos számontartása a lakosság többségének fejében viszonylag új jelenség, valamivel több mint száz éves, s valószínűleg a lakosság állami számontartása igényének következményeként terjedt el.17 Ez az adat, ami ma természetes módon alapvető része valamennyiünk önazonosságának, kiemelt fontosságát, úgy tűnik, állami azonosíthatóságunk igényének köszönheti. Nos, azt hiszem, némiképp hasonló a helyzet az etnikai identitással is. Emlékeztetnék arra, hogy az a „nagy átalakulás", amelynek során a nemzeti hovatartozás uralkodóvá vált minden másfajta nagyközösségi lojalitással szemben, ugyanazon évtizedekben ment végbe, mint a társadalom alfabe- tizációja, a mindennapi életben használatos mértékegységek országos egységesítése, a statisztika állami intézményrendszerének kiépülése, az országosan egységes pontos idő bevezetése,18 a magyar helyesírás szabályainak állami rendeletbe foglalása, az útlevél kötelező használata az országhatár átlépésekor,19 a magyar irodalom iskolai tanítása tanterveinek és tankönyveinek elkészülése stb. Röviden, azt állítom, hogy a 19. század utolsó harma48
