Kalla Zsuzsa - Takáts József - Tverdota György (szerk.): Kultusz, mű, identitás - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 13.; Kultusztörténeti tanulmányok 4. (Budapest, 2005)
Gagyi József: A fehéregyházi Petőfi-kultusz és a nemzeti identitás lokális változatai
turult, valamint a segesvári Petőfi-szobrot. „Mindkét emlékművet 1897. július 31-én, a csata évfordulóján avatják, ezreket megmozgató, országos ünnepség keretében. Balázs Imre lelkipásztornak Jókai Mór ír köszönőlevelet ebből az alkalomból, úgy is, mint a Petőfi-társaság elnöke."2 A grófi család egyik tagja, Haller Lujza saját birtokán, a honvédsírok köré emlékkertet létesít, emlékházat építtet, ebbe múzeumőrt telepít, és 48-cal, Petőfi halálával kapcsolatos dokumentumokat, tárgyakat gyűjt, állíttat ki: „...megvolt az az ágy, amelyikben Petőfi utolsó éjszakáján hált, valamint az a kávéscsésze, amelyből utolsó reggelijét fogyasztotta, s amelyet a székelykeresztúri Varga Rózsika nemzeti színű szalaggal kötött át." De „1916. augusztus 31-én a román támadás miatt a magyar hatóságok a vidék kiürítését rendelik el, s a segesvári Petőfi-szobrot, valamint a fehéregyházi emlékház műtárgyait az ország belseje felé menekítik. Evvel az állandó kiállítás állagát felbecsülhetetlen veszteségek érik. Elvész a sok jeles személyiség bejegyzését őrző vendégkönyv is."3 A Fehéregyházán hagyományt teremtő nagy ünnepre 1899. július 30-án kerül sor. Ennek bemutatása előtt egy rövid kitérőt kell tennem. 1848-49 köré a későbbi évtizedekben a legjelentősebb magyar emlékkultusz konstruálódott. Része volt ennek a folyamatnak a harctéren elesett forradalmár költő, Petőfi Sándor heroizálása, nemzeti hőssé avatása. Az elesettekre, mártírokra való emlékezés hozza létre az emlékműállítás gyakorlatát, ezzel létrejönnek azok az emlékezeti helyek, „amelyek gerjesztik, ám egyszersmind hatásosan szimbolizálják is a nemzeti ünnepek és rítusok közösségi gyakorlatát"4. Fehéregyháza a 1848-49-es emlékhelyek közül az egyik legfontosabb. Ezzé igazából az 1899-es megemlékezés avatta. Ebben az évben, amikor a szabadságharc bukásának félszázados évfordulójára emlékeztek, állt már az emlékmű, a múzeumház, körülöttük az emlékpark, Segesváron a Petőfi-szobor. Életbe lépett az 1898:V. törvénycikk 1849^19 emlékezetének hivatalos ünneppé nyilvánításáról. Az 1899-es rendezvényt a segesvári Magyar Kaszinó szervezte, két helyszínen (Segesváron és Fehéregyházán). Külön küldöttséggel képviseltette magát a főrendi ház és a képviselőház, valamint a kormány. Tizenöt különvonat szállította az érdeklődőket, a Székelyföldről mintegy ötezren jöttek, az ünneplők fele. Száznegyven koszorú került az emlékmű talapzatára, és Segesváron a megemlékezés négyszázötven terítékes díszebéddel ért véget. A következő évtizedben, kevesebb résztvevővel, megismétlődtek, és Fehéregyházán is rituális körvonalat nyertek az ünnepek. Ehhez azonban az kellett, hogy a településen megjelenjenek a zömükben Székelyföldről érkező telepesek. Egy korabeli szerző írja: „Az 1900-as évek vége felé széles körökben keltett megnyugvást az a hír, hogy a kormány nyilvános árverésen 350 000 k.-ért megvette Haller Lujza grófnő 1278 holdas fehéregyházi birtokát, a szerencsétlen végű segesvári csata színterét. A kormány beavatkozását a közvélemény sürgette, mert kétessé vált birtoka azoknak a hantoknak, amelyet ezer honvéd csontjai közt Petőfi Sándor hamvai magyar Panteonná avattak [...]".5 A magyar kormány beavatkozása feltételezhetően az emlékhely körüli földek nem magyarok által történő felvásárlását előzte így meg, és lehetőséget teremtett a telepítésre. Azt lehet tehát mondani, hogy az emlékhely jelleg indokolta az állami beavatkozást, és a 32 református magyar családnak - mintegy az emlékhely 304