Kalla Zsuzsa - Takáts József - Tverdota György (szerk.): Kultusz, mű, identitás - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 13.; Kultusztörténeti tanulmányok 4. (Budapest, 2005)
Gagyi József: A fehéregyházi Petőfi-kultusz és a nemzeti identitás lokális változatai
jövőbeni őrzőinek - a betelepítését, végső soron Fehéregyháza etnikai összetételének állami támogatással történő megváltoztatását. Mindennek a Petőfi-ünnep formáinak, jellegének kialakulásában is van jelentősége. A telepesek számára ittlétük első évétől adott volt az új lakhely legnagyobb ünnepe. Erre az ünnepre 1899 óta a Székelyföldről tömegek özönlöttek - eljöttek a közelitávoli falvakból a telepesek rokonai, barátai, akiket vendégül kellett látni. A ma legidősebbek jól emlékeznek a készülődésre, a Telep utcájának rendbetételére, a székelyföldi falvakból érkező szekéráradatra, rokonok-ismerősök tömegére, a családanya sürgésforgására, mert mindenkit asztalhoz kell ültetni, meg kell vendégelni. Kialakult a kultusz és a népünnep szimbiózisa. A harmincas években az ünnep a készülődéssel kezdődött: feldíszítették az emlékmű környékét, valamint a központban levő Hangya-szövetkezet udvarát, ahol sor kerül majd a Petőfi-bálra. Reggel az 1931-ben alakult, Fehéregyházai Református Magyar Fúvószenekar ébresztette a Telepes utcaiakat; délelőtt istentisztelet volt a központban levő református templomban, majd a fúvószenekarral az élen kivonulás az emlékműhöz, ahol szavalatok hangzottak el. Az ünnepség után elszéledtek a vendégek és a helyiek, és sor került a széles rokonságot egy asztalhoz ültető ünnepi ebédre. Azok az idegenből jöttek, akiknek nem voltak rokonaik, ismerőseik, a szövetkezet feldíszített udvarán fogyaszthatták el az otthonról hozott ennivalót. Estefele kezdődött, reggelig tartott a bál. A kiegyezés után a Petőfi-ünnepeknek két alapvető formája alakult ki: az egyesületi, valamint a népünnepi. Az előbbi zártkörű megemlékezést, díszvacsorát, azon szemtanúk emlékezéseit, a hősöket és hősi időket magasztaló pohárköszöntőket jelentett. Az utóbbi nagy tömegeket megmozgató nyilvános rendezvény volt valamilyen épített emlékhely - temetői síremlék, csata emlékhelye, résztvevők szobrai - körül. 1916-ban volt Fehéregyházán az utolsó hivatalos magyar állami megemlékezés. Átalakult (emléktárgyakban szegényebb lett) maga az emlékhely, majd 1918 után a környező földek, maga az emlékpark is tulajdonost váltott. A Haller Lujza által építtetett múzeumi őrházba román nincstelen családot telepítenek. Egy 1925-ös, a Brassói Lapokban megjelent cikk szerint a park kerítése düledezik, a sétányokat felütötte a gaz, a múzeum ablaka kitörve, ajtaján nincsen zár, ezért egy nagy kővel van betámasztva, az őr pedig egy magyarul nem tudó, sokgyermekes asszony, aki csak annyit tud Petőfiről, hogy költő volt6. Mindezek a körülmények is hozzájárultak ahhoz, hogy Fehéregyházán a népünnepély lokális ünneppé vált. Természetesen: a nemzeti megemlékezéssel szimbiózisban élő lokális magyar ünnepről volt szó. 1940 és 1944 között ezt az ünnepet is betiltják a román állami hatóságok. 305 E. Kovács Gyula előadja Jókai Apotheózisát, 1899
