Kalla Zsuzsa - Takáts József - Tverdota György (szerk.): Kultusz, mű, identitás - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 13.; Kultusztörténeti tanulmányok 4. (Budapest, 2005)
Kovács Ida: Bébé, a festő. Ottlik Géza és a képzőművészet
Kovács Ida BÉBE, A FESTŐ Ottlik és a képzőművészet Minden félreértést vagy túlzott elvárást eloszlatandó, megkockáztatnék egy feltevést: Ottlik Gézát nem izgatta a képzőművészet. Nemigen értett hozzá, valójában nem is ambicionálta, hogy értsen. Maga sem festegetett, rajzolt vagy firkált, mint tette annyi más író. Ismeretei a képzőművészetek területén átlagosak lehettek, ezeket túlnyomórészt családjából, illetve az iskolából hozta, majd később, felnőtt korában, baráti körében szélesítette. „Persze, hogy értett a festészethez Ottlik így-úgy; s ha főleg Braque-ig, Utrillóig [...] nyilván Picassóig jutott is el csupán, a másodvonalból sem sokat törődhetett az ő leikéhez oly közeli de Staellel, nem beszélek az amerikai absztraktok első vonaláról etc., azért csak tudta, kicsoda Keserű Ilona, mekkora nagyon nagy festő, és K. I. festette meg Ottlik (egyik?) arcképét is, marha jó piktúra"1 Bár Tandori Dezső idézett szavai felvillantják a művészetekre nyitott Ottlikot, s az alábbi dolgozat is hoz példákat erre a nyitottságra, mégis úgy érezzük, Ottlik pusztán befogadói hozzáállásának vizsgálata nem volna elegendő annak a kérdésnek a megválaszolására, amely bennünket elsősorban foglalkoztat: miért boncolgatott korai és késői írásaiban Ottlik újra és újra festészeti problémákat, és miért választott műveiben (Hajnali háztetők, Iskola a határon, Buda) elbeszélőnek/főszereplőnek festőt. A válasz ott szunnyad Ottlik életművében; írásaiból, nyilatkozataiból mozaikképként összerakható s ha sikerül összeraknunk, fény derül arra is, miért erőltettük Ottlik Géza és a képzőművészet - nem igazán jelentős tárgyi anyagot ígérő - tematikáját. A festő belefest látásunkba 1982. augusztus 6-án a Szentendrei Képtárban Szántó Piroska festőművész kiállítását Ottlik Géza nyitotta meg. Az alábbiakban idézett szöveg vizsgálata alkalmat jelent arra, hogy ráirányítsuk a figyelmet az Ottlik-írásokból leszűrhető művészetfelfogás alapvető motívumaira. A verniszázs-bevezető elvállalása - tudnunk kell, hogy Ottlik talán ha háromszor hagyta magát rávenni erre élete során - részben nyilván gesztus volt barátai, Vas István és Szántó Piroska felé, részben azonban Piroska megkövetése, akit sok évvel korábban megbántott. Beszédében fel is idézi a konfliktust: „Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Azzal kell kezdenem, hogy sajnos nem értek a képzőművészetekhez, beszédet mondani pedig végképp nem tudok. The wrong man at the wrong place tipikus esete, mondaná az angol. A nem meg269
