Kalla Zsuzsa - Takáts József - Tverdota György (szerk.): Kultusz, mű, identitás - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 13.; Kultusztörténeti tanulmányok 4. (Budapest, 2005)
Takács Ferenc: Iparosított ünneplés. A Joyce-kultusz és a Joyce-üzlet
súlytalan, unalmas, érthetetlen, nagyképű" - Morris Beja szerint ezek a leggyakoribb jelzők, amelyekkel a kívülállók illetik a szimpózium előadásait. Szerinte ugyan mindez nem áll az előadásokra - vagy legalábbis nem mindegyikre egyszerre, teszi hozzá óvatosan. (Beja 41) Ha most az összképre vagyunk kíváncsiak, azt lehet mondani, hogy a kultikus Bloomsday-jel szimbiotikus viszonyra lépő - azaz Dublinban, június 16- a táján megrendezett - szakmai szimpózium a paradigmatikus eset. Itt a kultusz, amelyre eredetileg James Joyce és műve adott alkalmat, maga is újabb és újabb dolgok alkalmává válik. Alkalmak szinte parazitikus láncolatát látjuk: a kultuszt a szakma legitimálja, a szakmát a kultusz élteti, az üzlet mindkettőben reklámlehetőséget lát, s ennek anyagi előnyeit mindkettőnek szponzorálással viszonozza, a politika pedig, miközben az „ügyet" a nemzeti kultúra magasába emeli, egyben ki is sajátítja önmaga kultikus, szakmai és kulturális nacionalista legitimálása érdekében. Ez a kölcsönösség és körkörösség persze csupán Dublinban működik így, hibátlanul és olajozottan. Nem véletlen tehát, hogy a Nemzetközi James Joyce Szimpózium időről-időre visszatér (vagy inkább hazatér?) Dublinba - hogy Anteuszként erőt merítsen a Bloomsday-kultuszból, mondanánk valamelyest groteszk metaforával. Ilyen visszatérés volt egyébként tíz évvel később az 1992-es dublini szimpózium is, ahol Mary Robinsonnak, a köztársaság elnökasszonyának a megnyitó beszédében a kultusz jegyében vált jelképesen eggyé irodalom és nemzet, James Joyce és Írország. „A Bloomsday egyre inkább a mi második nagy nemzeti ünnepnapunkká válik" - jegyezte meg. (Beja 41) A kultuszkutató ennek hallatán a kezét dörzsöli: az írek első nagy nemzeti ünnepnapja, a törvénybe foglalt ír nemzeti ünnep, március 17-e ugyanis - egy szent neve napja, Szent Patriké. Melléje most egy regénynek és a regény szerzőjének a kultikus ünnepe kerül - június 16-a, egy másik szent, egy irodalmi és immár kulturális-nemzeti kultusz szentjének, James Joyce-nak a napja. A nagy hazatérésnek azonban idén, 2004 nyarán lehettünk tanúi: a Nemzetközi James Joyce Szimpózium tizenkét év után ismét Dublinban ült össze. A hazatérésre igen nyomós kultikus oka volt a szimpóziumnak. Mint láttuk, Joyce irodalmi kultuszának szent napja vagy ünnepe nem - vagy csupán jobb híján, kivételes esetben, mint az 1982-es centenárium esetében - a szerző születésnapja, s főművének, az Ulyssesnek a megjelenési dátuma sem játszik ilyen szerepet (tanúsíthatom, hogy a 2002-es trieszti szimpóziumon senkinek sem jutott az eszébe, hogy éppen nyolcvanadik évfordulója van a regény megjelenésének). Az igazi szent nap vagy ünnep tudvalevőleg az Ulysses fikciós napja, 1904. június 16-a, amikor a regény játszódik, s idén ennek a fiktív dátumnak volt a valóságos évfordulója, mégpedig kultikusan kerek évforduló, a századik. A Nemzetközi James Joyce Szimpózium bevallottan az évfordulós ünneplés kultikus alkalmára „tért vissza" Dublinba, promóciós anyagain következetesen Bloomsday 100 19th International James Joyce Symposium-ként azonosította magát, amellyel mintegy összekapcsolta, sőt azonosította a kultikus alkalmat a szakmai alkalommal. A megnyitó beszédet Bertie Ahern, a szimpózium fővédnöke mondta, a plenáris nyitóülésen Seamus Heaney Nobel-díjas ír költő olvasott fel. A nyolcnapos konfe230
