Kalla Zsuzsa - Takáts József - Tverdota György (szerk.): Kultusz, mű, identitás - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 13.; Kultusztörténeti tanulmányok 4. (Budapest, 2005)
Lakner Lajos: Irodalmi kultusz, történetiség, aktualitás. A kultuszkutatás útjain
nálatot. Kedvelt téma még a kultuszok hatalmi-politikai kisajátítása is. A másik fő problémát az jelenti, hogy többé-kevésbé kiszámíthatóak azok a panelek, melyekből egy-egy kultusztanulmány építkezik: anekdotikus kezdés, az eset részletező bemutatása, az ideológiai és a politikai érdekeltségek és ellenérdekeltségek megrajzolása, annak a szemléltetése, miképp szövik át a hatalmi mechanizmusok a bemutatott kultuszt, s mindez ironikus közbevetésekkel tarkítva. Összességében tehát azt lehetne mondani, hogy e kulturális diskurzus gyengéje a kiszámíthatósága. Természetesen nem azt állítom, hogy valamennyi kultusztörténeti tanulmány leírható vagy pláne kimeríthető lenne a fenti elemekkel, az azonban bizonyos, hogy a gyakran tapasztalható kiszámítható logika mindenképp csökkenti az e körbe tartozó tanulmányokkal szembeni olvasói várakozásokat. A továbblépés lehetőségét az jelentheti, ha kilépünk a kutatások eddigi menetéből, ha a beállítódás, a szokásrend, a nyelvhasználat és a politikai-ideológiai kisajátítás mellett újabb területeket veszünk górcső alá. Mégpedig olyanokat, melyek átjárást biztosíthatnak más kutatások és tudományágak felé. Ekkor a kultusz-tanulmányok is beléphetnének abba az interdiszciplináris szellemi térbe, abba a diskurzusba, ami egy-egy, a jelenben fontosnak tűnő kérdés körül folyik. Itt van mindjárt a kánonkutatás. A kánon és a kultusz közti viszony meglehetősen tisztázatlan, szükséges és érdemes lenne kapcsolatukat alaposabban feltárni. Egy korábbi tanulmányomban36 megpróbálkoztam szerkezeti és működésbeli összehasonlításukkal, így most inkább kettejük történeti kapcsolódására szeretnék utalni, ami így más oldalról is indokolhatja összevető vizsgálatuk szükségességét. Jórészt inkább sejtéseim lesznek, mintsem határozott állításaim. Úgy tűnik, hogy az irodalmi kultusz és a modern kánon megjelenése egy időben történt. A kultusz első jeleit akkor rögzíthetjük a magyar irodalomban, amikor a klasszikus kánon fölbomlott, amikor a 18. század végén, 19. század elején egy új világ született.37 Mindezt egy példa segítségével szeretném szemléltetni. Sárvári Pál a debreceni Református Kollégium híres professzora, a neoklasszicizmus eszméinek hirdetője mélységesen felháborodott és a kultúra pusztulása jelének tekintette, hogy Csokonainak, vagyis egy poétának, nem pedig egy tudósnak akarnak szobrot emelni: „[az] új szellem, úgy látom, a Seriumoktól (komoly dolgoktól) igen elvonja ifjaink elméjét, az új magyar könyvek nagyobb része kevés tudománnyal készül, vagy ha benne elég a tudomány, az sem tetszik annyira, mint a vers, s a Csokonai pipája, Debreceni Irodalmi Múzeum 21
