Kalla Zsuzsa - Takáts József - Tverdota György (szerk.): Kultusz, mű, identitás - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 13.; Kultusztörténeti tanulmányok 4. (Budapest, 2005)
Tapodi Zsuzsa: Egy bodhiszattva kultusza és a transzszilvanista költői hagyomány továbbélése a hetvenes évek romániai magyar lírájában. Magyari Lajos: Csorna Sándor naplója
a közgondolkodást formáló kanonikus mű, Magyari Lajos poémájának (és más, hasonló szellemű kultikus szövegeknek) a hatására Csorna máig tipikus transzszilván helytállás-jelképnek számít az erdélyi magyarság tudatában. Csorna kultusza Körösi Csorna Sándor (született 1784. ápr. 4.-én az erdélyi Kőrösön, meghalt 1842. ápr. 11.-én Dardzsilingban, az indiai Nyugat-Bengálban) magyarországi kultusza halála után, a tizenkilencedik században kezdődött. Életének, alakjának változatos művészeti ágakban és irodalmi műfajokban történő feldolgozása, a róla szóló legendák, a kultikus szokásrend - emlékhelyek (emléktáblák, jelképes síremlék a szegedi panteonban, síremlék Dardzsilingban, a szülőfalu emlékháza), szobrok, intézmények róla történt elnevezése, zarándoklatok (a szülőfaluba és sírjához), évfordulós emlékünnepek - a kultusz megannyi jelensége végigkísérte a huszadik századot is. Az intézményesülés és mitizálódás fázisai Csorna szülőföldi kultusza esetében azonban megfordulni látszanak.5 Mitikus tulajdonságokkal, a paraklétosz, próféta, megváltó attribútumaival ugyanis - tudtommal - csupán az erdélyi magyar líra ruházta fel. „Ahogy a vándor egyre feljebb kapaszkodik a hegyoldalon, úgy fog be mind nagyobb teret tekintete, úgy távolodik messzebb a roppant völgy túloldala, és jönnek közelebb a hófehér, jegesen szikrázó hegycsúcsok.!...] Még pár száz lépés, még néhány konok nekilódulás - és végül már csak karnyújtásnyira az eddig látott föld széle: a hágó, egy új világ bejárata." - e jelképesen is érthető sorokkal kezdi Csorba László A tizenkilencedik század története című, 2000-ben megjelent könyvének bevezető fejezetét.6 A folytatás konkrétabb: „1822 áprilisát mutatja a naptár: Körösi Csorna Sándor elérte Kasmír és Tibet határát. Csend van, nyugalom. A szem is belefárad, ha minden hegyet, völgyet be akarna járni, ami innen látszik. A vándor tekintete mégis sokszorta nagyobb távolságot ölel át: a székelyföldi kicsiny szülőháztól a nagyenyedi kollégiumig, a göttingeni egyetemi padsoroktól a sztambuli mecsetekig, a Maros partjától a Boszporuszig, a Nílusig, az Indusig - és majd a Gangeszig - fut a vándorút, amelynek most ért fordulópontjára. Soha addig nem ismert történelmi erő lényegült át a lélek ma még ismeretlen csatornáin keresztül azzá a személyes szenvedéllyé, ami végül ezt a szerény, de hihetetlen lelkierejű férfit eljuttatta a világ tetejére." 7 A hosszúra nyúlt idézettel azt kívántam érzékeltetni, hogy Körösi Csorna Sándor alakja feltehetően szereplője marad a huszonegyedik század magyar szellemi panteonjának is. Az olvasók nemcsak rendkívüli fizikai teljesítményéről kapnak az idézett részben képet, hanem - az értékelő jelzők és jelképesen is érthető birtokos szerkezet révén - jelleméről is: szerény, hihetetlen lelki erejű, a világ tetejére jut. Olyan attribútumok ezek, amelyek Csorna alakját már a kortársai szemében is különleges nimbusszal övezték. „Egy szegény árva magyar, pénz és taps nélkül, de elszánt, kitartó hazafiságtul éltetve..., bölcsőjét kereste a magyarnak, és végre összeroskadt fáradalmai alatt. 212
